Professzor
– Olvasom, hogy és egy fontos rabbi milyen nagy egyetértésben és milyen nagy
vehemenciával ostorozták az eutanázia terjedő gyakorlatát. Mit gondoltok ti a
kegyes halálról? Jó dolog ez, vagy rossz?
Kapitány –
Semmilyen halál nem lehet jobb az életnél, gondolhatja minden normális ember,
aki nem ismeri azt a lelki állapotot, amikor inkább a halált választanánk. Az
élet pedig teremt ilyen állapotokat. Az öngyilkosság ősi jelenség, de még az
állatoknál is találunk ilyen drámai jeleneteket, amikor bálnák vagy szent
delfinek a partra vetődnek, egyértelműen öngyilkos szándékkal.
Doktor – Szerintem
a kegyes halál a humánum egy nagy győzelme. Nem is véletlen, hogy éppen a
legliberálisabb társadalmakban kezd polgárjogot nyerni.
Professzor
– Szerintem is van valami pozitív abban, hogy kemény falakat, dogmákat, tabukat
megdöntve, elismert legális joggá vált az eutanázia. Közben úgy tartom, hogy ez
hihetetlenül bonyolult kérdés. Mégis megdöbbent a történelmi egyházak vehemens
tiltakozása. Egyre gondoljunk: hát nem kegyes halálban halt meg Jézus? Olyan
kegyes halálban, amellyel Poncius Pilátus kivételezett vele szemben? Ítéljük el
a prokurátor tettét, elvárva, hogy a keresztre feszített jámbor ember végig
szenvedje haláltusáját?
Mester –
Sajnos bizonyára még hosszú ideig indokolt lehet a kegyes halál, mint orvosi
megoldás. De szerintem a legfontosabb az, hogy ne nyugodjunk bele abba, hogy
erre a megoldásra szükség lehet. Meg kellene duplázni vagy triplázni arra
fordított munkánkat, erőforrásainkat, hogy egészségesen és fájdalom nélkül
élhessünk, ameddig tart életünk. Bűn urizásra és fegyverkezésre elkölteni egy
forintot is.
Kapitány –
Kinek a bűn, kinek a bűnhődés…
Professzor
– Ne mondd ezt, drága, bátor kapitányunk, mert ez olyan defetista. Pedig fel
kell rázni az embereket. A világ lehet jobb. Az élet lehet boldogabb.
* * *
