2021. október 5., kedd

A nagy előjáték

 

Kapitány – Hát most mondjátok meg, nem csúnya dolog, hogy ezek a fafejek nem engedik, hogy Karácsony és Márki-Zay neve egymás mellett szerepeljen azon a fránya szavazó cédulán?

Professzor – Pedig mi sem volna könnyebb! Elég, ha Karácsony elveszi Márki-Zayt, és közös nevet vesznek fel.

Kapitány – Zseniális ötlet, drága asszonyom! Bár bevallom, hogy nem is tudom: szép hazánkban ez már lehetséges?

Mester – Szerintem ez teljességgel mellékes, mármint az ellenzéki előválasztás szempontjából. Engem más kérdés izgat: minek kell történnie, ha végül is a két jó barát közül az egyik mégis visszalépne? Furcsának tartom, hogy az elmúlt napokban senki nem vetette fel azt a logikus, természetes megoldást, hogy az, aki a negyedik helyen végzett, belép a visszalépő helyére.

Professzor – Ez csakugyan kézenfekvő, politikailag helyes lenne. Biztosra veszem, hogy ilyen szituáció előzetesen senki nem gondolt, és ezért ez nincs tételesen szabályozva, de a józanész ezt diktálná.

Doktor – Ezzel nem tudok egyetérteni. Ha az van kimondva a megállapodásban, hogy a második fordulóban azok vesznek részt, akik az elsőben az első három helyen végeztek, ott nem lesz helye a negyedik befutónak.

Mester – Igazad van. Lehet, hogy olyan a mostani szituációval nem számoló eredeti megfogalmazás, hogy valóban érvelni lehet a negyedik elpőre lépése ellen, mégis ez, ami jobban illik a hármas szereplős második forduló, mellesleg igen abszurd koncepciójához.

Kapitány – Szerintem, aki kitalálta ezt a hármas második fordulót, bekódolta a mostani szánalmas tragikomédiát.

Doktor – Ja, a pápaválasztási rendszert kellett volna alkalmazni: minden újabb fordulóban az utolsó kiesik…

Professzor – Közben engem mélységesen felkavar, fáraszt is, hogy ez a két kedves fiatalember ennyire meghekkelte az összefogást. Egyáltalán ostobaságnak tartom azt, hogy mindenki valamiféle kakaspárviadalt vizionál Orbánnal. Egyáltalán ez a mostani magyar szokás, hogy mindenki a pártlista vezetőjét miniszterelnökjelöltnek titulája egy hungarikum, ám leginkább értelmetlen és nevetséges. A magyar szavazó reálisan egy többnyire ismeretlen helyi jelöltre és egy pártra. És ilyenkor szerintem 90%-ban az számít, mit gondol a szavazó egy pártról, és csak 10%-ban az, hogy mit gondol a pártelnökről.

Mester – Teljesen igazad van, kedves professzorunk. Sőt, én tovább mennék: utána a gyakorlatban is többnyire hasonló arányban érvényesül a párt és a vezér súlya. Vagyis nem az a legfontosabb, hogy a miniszterelnök-aspiránsok közül ki nyer, hanem az, hogy az a sereg, az a pártkoalíció, az a csapat, amely mögötte áll, milyen mentális és milyen morális képet mutat. Az ellenzéki összefogás pedig most nagyon szerencsétlenül mutatkozott meg. Már az első kanyarban széthúzás, klikkezés mérgezte meg a belső életet.

 



* * *

2021. szeptember 18., szombat

A te betűd

 

Kapitány – Örvendetesen gyarapszik a betűk sora, most már csak az a kérdés, hogy a mi kis társaságunk megtalálja-e a maga betűjét benne?

Professzor – Miről beszélsz, kedves kapitányunk? Milyen ez a betűsor?

Doktor – Én már sejtem, mivel próbál ma provokálni a bátor kapitányunk: az LGBT-vel.

Kapitány – Nem mondod komolyan, hogy itt rekedtél volna a témában.

Professzor – Hát persze, most már értem, mivel incselkedik jó barátunk. Bizony, ma már alig ha volna ember, aki ne ismerné az elejét, de mi a vége, jó ég tudja. Rémlik valami Q is.

Mester – Éppen a napokban olvastam az aszexuálisok jelentkezéséről, akik így az A betűt is behozták.

Doktor – Én csak kényelemből mondtam a régi rövid betűsort, közben igen is tudom, hogy a terminus – jogosa – gyarapodik. Persze, bevallom, lassan én is elveszítem a fonalat, hol tart a történet…

Kapitány – Rá se ránts, fiatal barátnőnk. Ebben a témában nincs egy hivatalos változat, egyre több a lazán kezelt alternatív változatok. Olyannal is lehet találkozni, hogy LGBTTTIQQA…

Professzor – Jut eszembe, hogy én O-ról és P-ről is hallottam, ami omni-, illetve pánszexuálisokat jelentene…

Mester – És hogy senki ne mondhassa, hogy ki van rekesztve, jó ideje odatesznek egy + jelet…

Kapitány – Éppen ezt akartam – nagy tisztelettel és kellő diszkrecióval – megtudakolni: megtaláljátok-e ebben a már kellően kimunkált mozaikszóban a nektek megfelelő betűt?

Doktor – Magyarul egy come outot kérsz tölünk…

Kapitány – Semmiképpen nem szeretnék kínos helyzetbe hozni valakit. Inkább egy igen-nem választ…

Professzor – Én egyenes leszek: ebben nincs benne az én betűm, pedig lassan mi is kisebbségnek fogunk számítani… Már mint mi, a heretoszexuálisok…

Mester – Szerintem az, hogy az én betűm benne van-e, magánügy és nincs semmilyen különösebben jelentősége. Ami számít: lesz-e a társadalomban elég erő az emberi tisztaság és az állati tisztátalanság szétválasztásához. Semmiben nem korlátozva a tisztaságot, és mindenben gátolva a tisztátalanságot. Mert nagyon nem lenne jó egyszer egy C-t meg egy Z-t látni ebben a szivárványos betűsorban.

Kapitány – Miért, mik ezek?

Professzor – Gondolom cripto- és zoofilok. Akik halottakkal meg állatokkal szeretnek szexelni…

Doktor – Hullával szexelni, ez szörnyű, ez csakugyan betegség. Közben úgy tudom, hogy állattal közösülni ősrégi szokás, és ma is meglepően gyakori…

Kapitány – Ezek a betűk valóban szörnyűek, ám tény, hogy léteznek. És ez egyet bizonyít: valahol valamilyen határt meg kell húzni…

Professzor – Ez soha nem volt, és soha nem lesz egyszerű feladat… És még sok meglepetésre kell felkészülni. Mert uygebár hamarosan leginkább robotokkal fogunk szexelni…

Doktor – Azoknál pedig a gender állapot gombnyomás kérdése….





* * *

2021. február 11., csütörtök

2027 – Megszokottá válik a szkafander – A professzor asszony próféciái

 

Professzor – 2027-től kezdve megszokottá válik a könnyű, kényelmes az egész testet védő szkafander használata házon kívül.

(Feljegyezve 2020. szeptember 8-án.)

 



* * *

 

2021. január 7., csütörtök

A bukás 50 árnyalata

 

Kapitány – Kedves barátaim! Összeállítottam egy kérdőívet: mi vár Trumpra. Kérlek, szavazzatok! A lehetséges válaszok:
– Január 20–ig elmozdítják hivatalából.
– Január 20 után letartoztatják.
– Kicserélik orosz börtönben lévő három amerikai kémre.
– Kiadják Iránnak.
– Trump menedékjogot kér az izraeli nagykövetségen.



 

* * *

2020. december 11., péntek

50 milla, ez nem dopping?

 

Kapitány – Olvasom az újságban, hogy a j9vőben a magyar állam 40 millióval jutalmazza az olimpiai aranyokat.

Professzor – Gazdag és nagyvonalú ország vagyunk…

Kapitány – Ezzel nem is lenne baj, de elgondolkoztam: 50 miila, ez nem dopping?

Doktor – Már hogy ne lenne dopping! Csakhogy nem tiltott szer.

Mester – Valóban nem tiltott szer a jog szerint, de etikailag csakugyan visszatetsző. Még akkor is, ha kétlem, hogy egy versenyzőnél ez lenne a leginkább ható erő.

Professzor – Pontosan így van, sőt, ha egymás mellett fut egy magyar és egy szomáliai atléta, aki otthon az aranyéremért semmit nem kap, lehet, hogy az ő daca eredményesebben doppingolja, mint a magyar atléta lelki szemei előtt lebegő 50 millió.

Mester – Egyébként jogos lenne, ha az érmék mellé pénzjutalom is járna, végül is a modern olimpiák irdatlan üzletet jelentenek.

Professzor – Helyes! A győztesek jutalmazása, elhalmozása ajándékokkal, kedvezményekkel már az ókorban is megszokott volt.

Kapitány – Jó, de az ókori G9rögországot és a mai megosztott világot nem lehet egy napon emlegetni. A Mester javaslata viszont helyre tenné a dolgokat, és nem kellene, hogy bántsa lelkiismeretünket a szomáliai atléta helyzete.

 



* * *

2020. október 25., vasárnap

Ki gondolta volna

 

Kapitány – Mi történt, Mester? Még soha nem láttalak ennyire gondterheltnek!

Mester – Szörnyű gondolataim támadtak, barátaim… Nem is merem ezeket felismerésnek nevezni, de tartok tőle, hogy ez lenne a helyes.

Doktor – Osztd meg velünk gondolataidat, Mester. Ez segíthet tisztázni a helyzetet… De talán mi is hozzájárulhatunk a tisztázáshoz örök kételyeinkkel.

Mester – Szerencsés és boldog vagyok, hogy megvagytok nekem. Nehéz, szörnyű időszak elé nézünk, és nagy szükségünk arra az erőre, amit a jó emberek adhatnak egymásnak. De itt a lényeg: megütött, és majdnem megsemmisített az a gondolat, hogy a mostani pandémia nem egyszerűen egy egészségügyi váláság… hanem maga a 3. világháború… Elkezdődött.

Professzor – Döbbenetes igazság!

Kapitány – Nem túlzás ezt állítani, drága Mester? Hát miféle háború lenne ez egy puskalövés nélkül, és főleg hadüzenet nélkül?

Doktor – És kik között folyna ez a háború?

Mester – Éppen ez a legszörnyűbb az egészben, és ezért vagyok ennyire gondterhelt. Igen, ez vírus okozta pandémia, és nem hadseregek indultak egymás ellen. Későn ez is lehetséges, de majdnem mellékes. A lényeg az, hogy a csapás szétzúzza megszokott békés életünket. Semmi sincs többé úgy, ahogy volt a boldog békeidőben. És ne legyen kétségünk, hogy ez jó ideig egyre rosszabb lesz. És végül is: puskalövések, tankok, bombázások nincsenek – de halottak igen. Alig kezdődött a baj, és már egymillió halottat tartanak nyilván a statisztikák. Ismétlem: a kezdet kezdetén vagyunk! Ki merné állítani, hogy egykettőre vége a lidércnyomásnak, amikor inkább azt leshetnénk, hogy az áldozatok száma mikor éri el az első világháború, majd a második világháború áldozatainak száma. Mindeközben, ugyanúgy, mint a régi primitív háborúk idején a politika elemében van. A tőke még inkább: a szelekció kemény, de a nagytőkének ez nincs ellenére. Minden egybe vetve: a háború elindult, és a politika, és ami mögötte van fel van ajzva, ahogy háborúkor megszokott. Mindenki győzelmet vizionál, de nem feltétlenül holnap. Jó ez így. Az sem baj, ha száz évig eltart. Annyi mindent el lehetne intézni ezidő alatt. És külön előny, hogy mindenki láthatja: nem is háború ez! Pedig igen! Már benne vagyunk!

Kapitány – Hát ez valóban szörnyű! Egy 21. századi apokalipszis!

Doktor – Letaglózó! Valóban egy posztmodern apokalipszis!

Professzor – Döbbenetes, szörnyű – és tartok tőle, hogy valóságos veszedelem.

Kapitány – Egy helyett, most négy gondterhelt ember. Mi lesz most?

Mester – Nincs jogunk kétségbe esni. Most már későre jár, elfáradtam, de holnap nekilátunk feladatainknak! Hogyan tovább? Mi a teendő?

 



* * *

2020. június 28., vasárnap

Csakugyan vége egy korszaknak?

Professzor – Egyre azon gondolkozom, csakugyan vége lenne egy korszaknak? És ha igen, közelebbről milyen korszaknak szakad most vége?

Doktor – Én nem hiszem, hogy ezt a járványt annyira kellene dramatizálni, amennyire sokan hajlamosak tenni. A modern társadalom képes lesz ezt megoldani, és erősebbként kijönni belőle.

Kapitány – Szép dolog az optimizmus, de az nem mindig elég a sikerhez. Most pedig én is rosszat sejtek. Erről az átkozott vírusról szinte mindent tudunk, és szinte semmit. Így ki tudja megjósolni, mi lesz a folytatás? Mikor jön az annyira emlegetett második hulláms. Nagyobb, vagy kisebb lesz az elsőnél? És mikor jön a harmadik? És közben mi lesz a gazdasággal?

Mester – Ez is egy sorsdöntő kérdés. Az igazi nagy fenyegetés viszont az, hogy mire magához térítjük a gazdaságot, bedöntjük a világ pénzügyi rendszerét, vagyis ugyanennek a gazdaságnak – és mellesleg a mi hétköznapi életünk – vérkeringését.

Doktor – Igen, már több szakember riogat ezzel, de ilyenkor ez szinte törvényszerű. A világ mindig is tele volt Kasszandrákkal. Előnyös póz.

Mester – Ne irigyeld Kasszandra sorsát, szépséges barátnőm! Az viszont valóban nagy művészet megkülönböztetni az igazi és a hamis profétákat. De visszatérve professzorasszonyunk kérdésére: szerintem egy hihetetlen kihívás elé vagyunk állítva, és ennek súlyát, jelentőségét képtelenek vagyunk felfogni. De még azt sem látjuk tisztán, hogy miből is áll ez a kihívás?

Kapitány – Úgy beszélsz, kedves Mester, akinek már lenne elképzelése erről.

Mester – Igen, van. És ez nem tesz boldoggá. Azt kell belátnunk, hogy jó ideje rossz útra tértünk. Az út rossz, nekünk pedig jónak tűnt. És még ma sem rendültünk meg ebben a rossz hitben. A rossz útnak sok tényezője van, köztük olyanok, mint haladás, fejlődés, gyarapodás, növekedés. A tisztán demográfiai növekedést mellékes problémának tartottuk összességében, bár kezdtünk egy kicsit aggódni. Ugyanakkor külön-külön minden állam mindent elkövetett és elkövet ma is, hogy speciel az ő lakossága gyarapodjon. Közben az áldott fejlődés eredményeképpen a megszületett emberek nem hullanak, mint a legyek, hanem egyre hosszabb ideig élnek, igaz, egyre nagyobb adag gyógyszeren. És a még inkább áldott fogyasztás és annak növekedése. Növekedés! Micsoda mámorító szó. Társadalmaink varázs-szava lett. Amely cég vagy állam nem növekszik – főösszegben, az annyit is ér. Amely növekszik, viszi a pálmát, és sok minden más. De nézzük meg, mindennek következtében mi van ma a Földön! 8 milliárd mai ember. Nem az a legnagyobb tragédia, hogy ez 8 milliárd, míg nem régen 8 milliónyian voltunk a Földön. De ez a régi 8 millió ember apró szikár ember, a mai 8 milliárd ember magas, testes, nagy részükben betegesen elhízott, nem éppen egészséges ember. Régen a Földön volt tehát 24 ezer tonna emberhús, ezen belül nem egészen egy tonna emberháj. Ma a Földön van 830 millió tonna emberhús, ebből 310 millió tonna emberháj. Már hogy ne válna így a Föld a vírusok paradicsomává?

Doktor – Ez borzasztó, Mester. Olyan egyszerűen mondod, és olyan döbbenetesen világos.

Kapitány – Így igaz, szóról szóra. Azt kell mondani, hogy egyszerűen már összeérnek kövér seggjeink!

Professzor – Valóban rémisztő, lesújtó. És a fő kérdés: van ebből kiút? Van visszaút? Segítene-e bármit is, ha holnaptól mindenki tornázik és diétázik?

Mester – Már hogy ne lenne kiút. Igaz, hogy ez egy kicsit nehezebb lesz, mint a szidőknak a kivonulás Egyiptomból, és se égen se Füldön egy alkalmas Mózes. De addig is azt kell belátni, hogy a tragédia törvényszerű volt, és hogy az egyenesen a civilizáció szívét támadta meg. A civilizációnak nem csak jelképe, hanem meghatározó eleme az agora és az amfiteátrum. A helyek ahol összegyűlünk. Most pedig szét kell húzni összeérő kövér seggjeinket, hogy halhatatlan kapitányunk találó szavát vegyem kölcsönbe. Ez a távoltartási kényszer most berobbant, és vélhetően itt marad. És ez fogja meghatározni az új korszakot.

Professzor – Tudom, most már mindenki tőlem várja a proféciákat. Rendben van, elárulom nektek, hogy ettől a rendhagyó 2020-as évtől kezdve az arcmaszk tartósan az öltözködés részévé válik. Nem lesz többi divatbemutató, ahol nem mutatnának új maszkkreációkat. A bazarokban hamarosan megjelennek a humoros, például kacsacsőr alaku maszkok. 2024-től viszont a maszk már a szemeket is védő maszkok terjednek el, vagyis ez már nem maszk, hanem komplett álarc lesz. Szép, kényelmes, sok funkcióval, beépített GPS-szel.

Kapitány – Szép új világ…

Mester – Igen, ezek a próféciák meghökkentőek, de mi leszünk a legjobban meglepve, milyen hamar megszokhatók. Közben jó lesz tudni, hogy ha minden gondunk a maszk és a távolságtartás megszokása, komoly haladékot kaptunk a történelemből a szükséges forradalmaink békés végrehajtására. Vagy ha így tetszik: Egyiptomból való kivonulásához.

 


* * *