Üzlet és szerelem 1.

Professzor – Hervasztónak tartom, hogy napok óta a közélet egyik legforróbb témája egy cég plakátjai.

Kapitány – Én meg helyesnek tartom, hogy most legalább botrány keletkezett. Egész helyzetünk egy botrány – enyhén szólva – mi mégis félrenézünk, hallgatunk, gyáván lapulunk.

Doktor – Szerintem ez a műbotrány erősen és alantosan manipulált, szélsőségesen homofób. Az a felemelő, hogy sokaknak volt bátorságuk kiállni a plakátok üzenete mellett. Mert ez az üzenet a lényeg.

Mester – Itt két probléma keveredik: maga az üzenet, és az, hogy kinek van joga ilyen üzeneteket terjeszteni. Az üzenet fölöttébb bonyolult, kényes, és külön vizsgálandó. A másik kérdés jóval egyszerűbb: bár szabad világban élünk, ahol minden szabad, én azt vallom, hogy egy üzleti vállalkozásnak nincs joga erkölcsi, kulturális és általában társadalmi témákban igét hirdetni, befolyásolni, formálni a közgondolkodást. Botrány, ha szabad ezt tenni, pedig szabad, és teszi. Hogy van mersze – talán éppen ugyanennek a most elhíresült cégnek – egy másik lötty reklámjában, fülbemászó zene, aranyos ugribugri fiatalok segítségével hirdetnie, elültetni milliók agyában: „Légy az, aki vagy!” Én meg azt mondom: „Az ég szerelmére, nézz magadba, és ne maradj az, ami vagy! Válj azzá, amivé lehetsz!” Csakhogy nekem egy petákom nincs, hogy ezt hirdessem minden tv-csatornán éjjel-nappal, beplakátolni városainkat.

Professzor – Egyetértek. Egy cég ne prédikáljon, de én még a reklámokat is betiltanám. És itt arra gondolok, aminek célja saját érdekből befolyásolni az emberek tudatát. Az az éveken keresztül folyó reklám: „Járj az igazival!”, és az igazi, persze, az általuk árult lötty. Meg is lett az eredménye: manapság minden második fiatal az utcán egy üveget lóbál kezében, vagy az ott meredezik hátizsákja oldalzsebében.

Doktor – Jól néznénk ki, ha betiltanák a cégeknek a reklámot. Hiszen mondva van: „Jó bornak is kell cégér.”

Mester – Kell, hogy ne kellene. De a cégér annyit mond: Itt bor kapható, Nem prédikálja, hogy „Minden nap egy pohárkával a hosszú életért!” A cég ne a véleményemet kupálja, hanem tájékoztasson a termékéről. Ne sulykolja, hogy az az igazi, hanem mondja meg, mit tartalmaz!

Kapitány – A legtöbb cégre ez kötelező előírás. De, úgy látszik, vannak egyenlőbbek.

Professzor – Ha megnyitja nagy pénzeszsákját, sok mindent elérhet.

Kapitány – Veszedelmesek ezek a nagy pénzeszsákok, amelyek diktálni akarnak a világnak. Cola, Soros, nagy egyházak, egyre megy: irdatlan pénzeszsákok, és ez adja erkölcsi erejüket.

Doktor – A jó és a rossz örök harcban áll. Öngyilkosság lenne kiátkozni a jó ügy pártolói közül a sikeres üzletembereket és a sikeres cégeket.

Mester – A gazdagság és a hatalom tudatmódosító. Hosszú évezredek tapasztalata mutatja, hogy a még nagyobb gazdagság és a még nagyobb hatalom túl könnyen, és szinte törvényszerűen öncélúvá válik, minden más célt felülír. Ezért ezek elkötelezettsége a jó ügy mellett kétes, legfeljebb időnként taktikai okokból áll fenn. A jó ügy pedig jót tesz, ha nem ezekre épít, hiszen távlatban éppen ezek: a hatalom és a gazdaságkoncentráció a fő ellenség.

* * *

A Föld, a bamba hitelező

Professzor – Ma minden nagy média arról ír, hogy innentől kezdve, az év hátralévő részében hitelből élünk a Földön.

Kapitány – Ez a figyelmeztetés már jó pár éve jelenik meg ilyentájt, de sajnos egyre korábban.

Doktor – Ez egy nagyon fontos figyelmeztetés, jó, hogy felelősségünkre érzékeny emberek foglalkoznak ezzel, és napirenden tartják a témát.

Kapitány – Igen, fontos a téma, több, mint fontos. Ugyanakkor egyáltalán nem világos nekem, hogyan számítják ki. Talán ez egy fogyasztói kosár átlaga, aszerint mérve, hogy mennyi idő kell – kinek? a Földnek? – hogy újratermelje azt, amit elfogyasztottunk addig? Ha így lenne a kóolaj, értsd a benzin vonatkozásában már január elsején kezdjük a túlfogyasztást, búzából viszont általában kihúzzuk december 31-ig.

Mester – Erre az illetékes szakemberektől biztosan kapsz egy nagyon precíz választ. Ők profi és becsületes statisztikusok, itt nincs mellébeszélés, nincs lazaság. Én valami mást nem értek. Rendben, ez a telhetetlen, torkos és mohó emberiség július valahányadikára elfogyasztja, ami igazság szerint megszolgál, és innentől kezdve, az évvégéig „hitelből” élünk a Földön, ki boldogul, ki boldogtalanul. De aztán jön az új év, január elseje, és elölről kezdjük az egészet, tudtommal a felgyülemlett tartozás bárminemű törlesztése nélkül. Úgy folytatódik az élet, mintha a tavalyi veszteségét a Föld leírná, elfelejtené, teljes bizalommal újra – voltaképpen változatlan készséggel – kiszolgál. Hát ennyire jóságos, hogy azt ne mondjam, hogy bamba hitelező lenne a Föld?

Professzor – Csatlakozom az értetlenkedőkhöz. Mindkettőtök kérdése jogos, és a válaszokra én is roppant kíváncsi lennék. De nekem van egy harmadik kérdésem, amely egyben egy nagy háborgás is: miért kell szimplán rémisztgetni a „nagyközönséget”, és nem arról beszélni, hogy mi a teendőnk ezzel az irdatlan túlfogyasztással szemben? Az emberiség egyharmada kifejezetten szegény, a másik harmada fölöttébb szerény módon él. Mit kérjünk tőlük? Mérsékeljék fogyasztásukat?

Mester – Valóban, ez a kérdés zárja a kört. Sürgősen fel kell tennünk, és sürgősen meg kell válaszolnunk. Mert hiú ábránd azt hinni, hogy a Föld olyan bamba hitelező, amilyennek festi ez a média bűvészkedés. Január 1-én semmi sincs elfelejtve.

Professzor – A számla be lesz nyújtva, de ezt a számlát úgy hívják, hogy katasztrófa.

Kapitány – De konkrét fogyasztást fékező programok nélkül mindaz, amit elmondotok, bár helytálló és jogos, „szimpla rémisztgetés” marad.

Mester – Igazad lenne, de közben én a Nagy Mozgalom programjára gondolok, az pedig reális válasz. Nem rémisztgetés, hanem cselekvési program.

Kapitány – Erről szívesen hallanék több részletet.

Doktor – Néhány anyagjukat ismerem, kitűnő ötletek vannak azokban, bár én szkeptikus maradok, mennyire reálisak ezek.

Mester – Amikor cselekedni élet-halál kérdése, a terv realitása bátorságunkon is múlik.

Professzor – És intelligenciánkon is.

* * *

Fékezett habzású harag

Kapitány – Nem értem a népeket…

Doktor – Ne nyugtalankodj, drága kapitány! Azokat senki nem érti igazán…

Professzor – A tanulékony politikusok is csak annyira, hogy ideig-óráig manipulálni tudják.

Mester – Sajnos, ez az ideig-óráig sokszor 40 évig is eltart…

Professzor – Vagy tovább!

Kapitány – De éppen ez az. Gondolom, hogy mindenki tapasztalja, persze, főleg személyes tapasztalataiban, hogy a legtöbb emberben forr a harag.

Professzor – Ez szent igaz. Mi több, a szent szociológia is alátámasztja…

Mester – Felteszem, nem a szent közvéleménykutatókra gondolsz, tanult barátnőnk!

Professzor – A közvéleménykutatók egy harmadik generációs manipuláció, roppant hatékony. És kevésbé érzékeny témákban képes rengeteg nyersanyagot szállítani a szociológiának, de abban valóban nem tud segíteni, hogy a kapitány kérdésére választ adjunk.

Doktor – Én nem szólnám le ennyire a közvéleménykutatókat. Aki rendes és igényes, értékes információkat szállít. E helyett inkább a szociálpszichológiát hívnám segítségül. Érdemes belenézni ennek a bizonyos népnek a lelkébe, lelke mélyére. Gyanítom, gyávaságot találunk ott.

Professzor – A nép attól nép, hogy mindenki közössége, oda tartozik a gyáva is, a bátor is. Aztán nem becsüljük le a gyávák bátorságát sem. Igaz, az ő bátorságuk többnyire veszedelmes. A tömegek lincselése vagy a magányos lövöldözők a szörnyű példa erre. Szerintem az értelemdeficit, de legalább a műveltségdeficit a fő oka annak, hogy túl sokan áldozatai lesznek a hatalom manipulációjának, és még többen egyszerűen hitehagyottak, tanácstalanok, vagy zavaros elméletek, zagyvaságok mellé szegődnek.

Mester – Harag a népben mindig is volt, ahogy az állatvilágban is látjuk, talán leginkább a majmoknál. A civilizáció paradox módon ezt hihetetlen méretekben megerősítette, a növekvő igazságtalanságok eredményeképpen. De a harag nem jó dolog. Pusztító és önpusztító. Ez táplálja az örök osztályharcokat, a lázadásokat, a forradalmakat. A forradalmárok azt szeretik hirdetni, hogy a forradalmak viszik előre a történelmet, de a helyzet nem ennyire egyértelmű, egyszerű pedig semmiképpen. Az viszont biztos, hogy a haragra a népnek rendszerint jó oka van, és akkor ez jogos harag. Természetes felháborodás, energia, amely hol okosan, hol ostobán lesz elpazarolva. És főleg kiszámíthatatlan. Erre jün a modern tudomány és a modern technika, kémiástól, és engedelmesen tesz a hatalom kedvében. És íme, a csodálatos eredmény: a nép fékezett habzású haragja. Ez más, mint a történelmi birkatűrés, konformizmus, „kibekkelés”, opportunizmus. Ez egy új, nyugtalanító színt. Új, és még nem ismerjük titkát, még kevésbé ellenszerét, de fontos lenne felismerni, és segíteni abban, hogy a nép mégis egészségesen érezzen, értelmesen viselkedjen, hogy végre sorsa kovácsa legyen.

Professzor – Nagyon is jól értem, drága Mester, miért fogalmazol ilyen megfontoltan. Nem a vad haragot, a vad habzást hiányolod, hanem az értelmes cselekvést a haragra adó okok ellen.

Kapitány – Én annyit mondok, hogy az értelmes cselekvéshez programot ne a néptől várjunk. A nép azzal tenné meg a magáét, ha felháborodik, amikor fel kell háborodni.

* * *

Ember és robot

Doktor – Elgondolkoztam, Isten miért ne teremtett egyből robotokat, hanem bajlódott emberrel?

Professzor – Úgy is mondhatod: kontárkodott…

Mester – Szerintem a mesének is meg lehet adni a tiszteletet. De ezt most zárójelben mondtam, nem szeretném elterelni a témát más irányba. Mellesleg, feltűnt nektek, hogy Isten minden nap végén megállapította, hogy elégedett magával, vallja, hogy jót cselekedett. De az ember, a Természet koronájának megteremtése után nem jutott eszében megdicsérni magát. Tán bizonytalan volt a kérdésben? Elégedetlen a koncepcióval?

Professzor – A maga mására teremtette az embert, de kinek tetszenek a saját másai? Szinte nem ismerek embert, aki ránézve saját arcképére, ne azt mondaná: „Itt egyáltalán nem nézek ki jól…”

Kapitány – Mind ez roppant találó, de mégis elkanyarodtunk fiatal barátnőnk igen izgalmas kérdésétől. Én pedig nagyon is fontos kérdésnek tartom azt: mi az elvi különbség az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot? Mind a kettőt vakaju más teremtette, rendelkezésre álló alkatrészekből. És ha ez így is lenne, akkor a mindnyájunk által imádott doktornő kérdése voltaképpen okafigyottá válna, az Isten csakugyan robotokat teremtett.

Professzor – Hát elfelejtetted, bátor kapitányom, az isteni lelket? A pszichiáterek sokat tudnának mesélni róla…

Doktor – Ez valóban fontos kérdés: van-e különbség az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között? És valóban így van: ha volna különbség a kettő között, jogos a kérdésem, ha nem volna különbség, a kérdésem értelmét veszti.

Professzor – Ez bonyolult dilemma. Ezer hasonló kérdést lehetne megfogalmazni, amelyre bizonyos szempontból igennel, más, nem kevésbé jog szempontból pedig nemmel. Azonos-e a gyik és a dinoszaurusz? Vagy azonos-e 2500 évvel ezelőtti és a mai Akropolisz? Egyébként, én a magam részéről arra hajlok, hogy ontológiai, de talán puszta technikai szempontból nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között. Hogy lélek! Ha megmondod, mi az, az ember megcsinálja, és nyomban telepíti is a robotján.

Kapitány – Gondolom, ez Isten egyik legféltettebb titka, és a Coca Cola receptjénél is jobban őrzik.

Mester – Hát akkor a mi robotjaink pepsi-lelkűek lesznek. A fejlődés nem állhat le.

Doktor – Szomorúan veszem tudomásul, hogy ez a minden eldönthető kérdés egzakt tudományos eszközökkel eldönthetetlen. És mi lenne, ha – szégyenszemre - megpróbálnánk szavazással eldönteni. Válaszoljatok hát, kedves bölcs barátaim: van-e különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között? Professzor asszony már letette a voksát a nem mellett. Bevallom, én is erre hajlok. Bátor kapitányunk, te hogy vélekedsz?

Kapitány – Én most bátran passzolok, vagyis tartózkodom.

Doktor – Rendben. És te, Mester?

Mester – Én is arra hajlok, hogy a kettő között nincs lényegi különbség,

Doktor – Fura érzés… Azt semennyire nem bánom, hogy eredeti kérdésem értelmét veszítette, de az valahol bánt, hogy egy polcra kerülünk a robotokkal… Az sem vigasztal, hogy sejthetjük, ezek a csodaszerkezetek egyhamar erősebbek, okosabbak és még szebbek is lesznek nálunk.

Kapitány – Szebbek? Az nem! Az soha! Szebb, ami emberi. Ez el van döntve! Én mindig így fogom látni, bármit is tesznek velem ezek…

Mester – Ne nyugtalankodj, ne szomorkodj, szépséges barátnőnk! Figyeld meg, hogy a majdnem teljes egyetértés egy nagyon konkrét és speciális viszonylatban alakult ki, tudniillik abban, hogy nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között. De ember és robot között egy döntő lényegi különbség van. Ugyanis az Isten teremtette ember egy legenda, egy puszta legenda. Te, ti, én, a többi ember: ez más. Ez az önmagát teremtett ember. És az önmagát teremtő ember és az ember teremtette robot hatalmas, áthidalhatatlan különbség van. Van, és lesz.

  

* * *

Kéj és kutatás

Kapitány – Hangos az ország a kutatóintézeti kéjbarlang botrányától. Mi a véleményetek?

Doktor – Először is pontosítsunk: nem az ország hangos, hanem zajong a kormány által felhízlalt és irányított lakájmédia…

Kapitány – Már bocsánatot kérek, de ilyen botrány esetén nem az lenne a következő botrány, ha csendben marad az ország?

Professzor – Az ország nem maradt csendben, szinte mindenki, aki foglalkozik politikával, közügyekkel, foglalkozott az esettel…

Mester – Ugyan mindenki foglalkozott a témával, de hozta is szokásos formáját. Az összkép pedig lehangoló, már-már azt kellene mondani, hogy rémisztő. Nézzük meg a nem „lakájmédia” anyagait! Suta maszatolás, az érintett intézmények még sutább védekezésének kritikátlan kezelése. „Mi nem vagyunk ilyenek. Mi pár éve megszüntettük ezt a szobát…” És mint záróakkord jön a már ezerszer ismételt leleplezés Palkovicsról, aki állítólag évekig mindennemű érdemi munka nélkül havi 800 ezret vitt haza. Annyi eszük sincs, hogy ezzel éppen a tudományos világ radikális reform ordító szükségességét bizonyítják.

Professzor – Igen, reform igenis kell, de ne már, hogy ez a Palkovics vezényelje azt.

Mester – Palkovics itt nem vezényel semmit. Neki vezényel az agytröszt. Ö egy fogyóeszköz, a kormány soros Rózája. Emlékeztek még rá?

Kapitány – Kire gondolsz, Mester? Csak nem arra… hmm… milyen Róza is volt….

Professzor – Igen, őrá gondol a Mester. Bizony hasonló mérvű pusztítást végzett ő is, az oktatási rendszer államosításával.

Kapitány – Miért lenne az államosítás? Az oktatás eddig is állami volt.

Professzor – Igazad van, bátor kapitányom. Sőt, az oktatási rendszer éppen addig volt köztulajdon. Nem államosítás ez, hanem kormányosítás. Őrült központosítás, hogy így a hatalom hatékonyan terjeszthesse ideológiáját és hatékonyan dézsmálhassa az oktatás központosított költségvetését. És ne feledjük: a nagy bűvészkedés közben a közoktatás fele már egyházi oktatás lett.

Doktor – A mór megtette kötelességét, a mór mehet.

Kapitány – Jó, de akkor most mit kell tudni, és mit kell gondolni erről a kéjbarlangról?

Mester – Alattomos politikai machináció ez a botrány, és csak azért lehet némi hatása sokakra, mert a megtámadott fél végtelenül sután védekezik.

Kapitány – Ennek nem lehet az az oka, hogy azért nem annyira tiszta a lelkiismereté?

Mester – De, teljesen igazad van. Mert el kell ismerni, hogy nem ostobák harca folyik itt. Ami a lényeg: feltételezésem szerint ez az ominózus kéjbarlang is valójában egy – ha szabadna ezt mondani – szokványos vendégszoba, amilyen van szinte minden nagyobb intézmény, hatóság, vagy akár cég birtokában, a fővárosban is, és szerte az országban. Ilyen vendégszobák bizonyára öröktől fogva léteztek, és egészen biztosan, hogy végig a szocializmusban rendelkezésre álltal. A piacgazdaság uralma csak kis mértékben hathatott erre a szép hagyományra.

Kapitány – Teljesen hihető és logikus, amit mondasz, Mester. Már látom is lelki szemeimmel, ahogy a SZTAKI vezetői, mihelyt beleütköznek egy kemény problémába, meghívják Budapestre a probléma legjobb francia vagy kanadai szakértőjét. Nem kell szállodára költeni, meg jóval diszkrétebb is így a konzultáció. Aztán a SZTAKI Mata Harija beosont-e éjjel a vendéghez, az maradjon a szív, mármint a szívalakú ágy titka.

Doktor – Legfeljebb a sarokkád is tudhat ezt-azt.

Professzor – Hirtelenül kíváncsi lettem valamire. Aki életében már volt valamilyen hasonló vendégszoba vendége, emelje kezét!... Hát igen, így is sejtettem… Mindenki…

Mester – Maga a téma nem a legjelentősebb, és meglehetősen összetett, hiszen sok formája és szintje van. Egy sok tízmilliárdos rezidencia önkényesen választott helyen sokkal nagyobb botrány. És hány főnöki lakosztály okozott már kisebb-nagyobb botrányt. Ki emlékszik már a posta vezérigazgatójának kialakított lakosztályról – egy olyan épületben, amelyet a posta hamarosan el is adott. Hány polgármester elképesztő lakosztályáról írtak már, pár napra adva témát. És igen, nagy számban vannak ezek a vendégszobák, kinek-kinek pedig egész vendégháza. És vannak külső, ezen belül külföldi vendégek számára, végül egyre ritkábban az alkalmazottak rendelkezésére is álló vendégház, üdülője, sporttelep… Ki emlékszik arra, hogy a szocializmusban minden vállalatnak volt saját üdülője a Balatonon vagy Mátrában, meg szerte az országban…

Professzor – De most ez a kéjbarlang-hisztéria megkönnyítheti a kegyelemdöfést, ami készül adni Palkovics Róza a béna MTA-nak.

Mester – Valójában ez az igazi tragédia. Szemünk előtt elesik az utolsó vár a központosítás zsarnoksága előtt. Pedig nagy reményem volt, hogy időben felébrednek és harcba indulnak azért, hogy a tudomány önálló hatalmi ág legyen. De ez írva vagyon. És egyszer így lesz.

  

* * *

Június 16.

Kapitány – Szerintetek milyen dátum június 16. a magyar történelemben?

Professzor – Gyászos nap. Meghalt Kádár, és bemutatkozott valaki, akiről akkor senki nem gondolta, hogy ő fog Kádár helyébe lépni.

Doktor – Súlyos szimbólum, hogy Kádár éppen ezen a napon ment el, de a nap igazi jelentősége, hogy a magyar nép végre megadhatta tiszteletét a martír miniszterelnöknek, és ezzel kezdetét vette a nagy társadalmi igazságtétel.

Mester – Valóban, páratlanul súlyos szimbólumok napja június 16., és minden nemzet áhítozik szimbólumokra. Ám veszélyesek is tudnak lenni a szimbólumok. Gyakran acélba öltöztetnek hazugságokat. És én arra hajlok, hogy az elmúlt 30 év nem a társadalmi igazságtétel diadalútja, hanem keserves sodródás újabb, nagyobb igazságtalanságok felé, és így idővel valóban egy új diktatúra felé.

Doktor – A diktatúra nem a fenyegető jövő, a diktatúra már itt van, és cseppet sem bársonyos, még ha léptem-nyomon nyájaskodó.

Kapitány – És Nagy Imre szobrának az eltűntetése a Parlament mellől, ahol végül október 23-i beszédével megkezdte a forradalmat.

Mester – Ez is egy súlyos szimbólum. Ez ideológiai és politikai értelemben Nagy Imre visszahelyezése oda, ahonnan a rendszerváltók kiásták.

Professzor – És újra kell újratemetni.

* * *

Összeesküvések és elméletek – Szemet szúró

Kapitány – Ez már félelmetes kezd lenni4 Megfigyelted: pár nappal minden Fidesz-győzelem után valami szörnyű katasztrófa történik. A sor talán a vörös iszappal kezdődött, és lám, most ez a hajótragédia… Hirtelenjében nem is tudom, volt-e Magyarországon nagyobb…

Doktor – És most már egészen a Parlamentnél! Melyik kéz lábnyomát látod, kedves kapitány?

Kapitány – Nem hiszem, hogy ez emberi összeesküvés lenne. A magyar föld szelleme? Badarság… Mégis, itt valami figyelmeztet, már szinte a szemünket kiszúrja… És mégsem látjuk, amit látni kellene…

* * *