Simus

  

Simus

* * *

 

Alaszka, az új Jalta?

 

Kapitány – Kedves barátaim, nekem egyre inkább az az érzésem, hogy Alaszkában történhetett valami, ami átírta Jaltát, és átrajzolja a világot. A lényeg az, hogy az Egyesült Államok átengedik Európát Oroszországnak, cserében visszakapják egész Amerikát.

Professzor asszony – Merész feltételezés, és beleillik Trump stílusához, de nehéz elhinni, hogy Oroszország belement volna egy ilyen kétes és rendkívül kockázatos üzletbe. Hiszen mit tud kezdeni a jelenlegi Európával. Uralni rajta teljes képtelenség. Összeborulni és csupán Nagytestvérként viselkedni szintén képtelenség a belátható jövőben.

Mester – Kapitányunk nem csak bátor, mint mindig, hanem élesszemű megfigyelő is. Vajon ki kezdeményezhette ezt a megállapodás, ha ilyen egyáltalán született volna? Taktikai okokból Putyin is, Trump is kezdeményezhette. Oroszország számára Európa „átengedése” teljes győzelmet jelentene Ukrajnában, és a nagy történelmi revans esélyét a Hidegháború elvesztéséért. Trump számára az átkozottul liberális Európa összeroppantását, és rengeteg fegyverüzletet, ráadásul ez teljesen lekötné Oroszországot, nagyban elterelné figyelmét Kínától.

Professzor asszony – Azt viszont erősen kétlem, hogy egy ilyen kockázatos ajándékért Oroszország csendben kivonulna Amerikából. Hacsak az nincs a számításban, hogy amilyen nagy falat lenne Európa Oroszország számára, még nagyobb falat lenne Közép- és Dél-Amerika az Egyesült Államok számára.

Doktornő – De hol lenne ebben az új világmegosztásban Kína helye. Esetleg neki jut a nevető harmadik szerepe?

Kapitány – Szerintem minden fontos elem az új világrendben el van rendezve. Egész Amerika az Egyesült Államoké, Európa Oroszországé, Kína és India pedig olyan nagy, hogy nekik elég ha belső ügyekre összpontosítanak. Emellett a négy új szuperhatalom (USA, Kína, India, Oroszország) békésen osztozik Afrikán.

Doktornő – Már csak Izrael és Irán helyzete marad tisztázatlan.

Mester – A felvetés jogos. Ezek fontos „miniszuperhatalmak”. Bár nem az egyetlenek. Japántól Szaúd-Arábiáig vagy egy tucat további miniszuperhatalom tarkítja a képet

Doktornő – Bevallom, számomra nem csak szomorú, egyenesen rémisztő Európa menetelése a süllyesztő felé.

Mester – Én bízom abban, hogy ez nem sorsszerű. Az, hogy mi az oka a jelenlegi helyzetnek feltétlenül megér egy új beszélgetést

 

* * *

 

Élő művészet, élő művész

 

Kapitány – Ma felfedeztem egy fantasztikus alapítványt. Úgy határozza meg magát, mint alapítvány „az élő művészetért”. Először az alapítvány munkája keltette fel kíváncsiságomat, de később hírtelen egy nagy kérdés kezdett foglalkoztatni: mi az, hogy „élő művészet”?

Doktornő – Csakugyan izgalmas, provokatív kérdés, hiszen miféle művészet lenne a nem élő művészet? Talán a távoli múlt maradványai?

Professzor asszony – Ahány ember, százszor annyi elképzelés arról, mi művészet, mi élő, és mi holt művészet. Én viszonylag jól ismerem ennek az alapítványnak a munkáját, és tudom, hogy programukban előnyt, kiemelt figyelmet biztosítanak azoknak a művészeti ágaknak, ahol élő emberek képviselik a művészetet, mint például a színház színészeivel, az opera énekeseivel és zenekarával, a balett táncosaival.

Kapitány – Értem. Ez igen jogos megkülönböztetés, hiszen az embernél csodálatosabb nincs.

Doktornő – Ezek szerint a mozgókép, a hangfelvétel sem élő művészet. Pedig a mai ember művészetfogyasztásának 99%-a ebből áll.

Mester – Ez téves becslés, mert te most csak a „színpadszerű” művészetekre” gondoltál, és kihagytad a számításból a többi ezer művészetet, amellyel gyakorlatilag minden ember érintkezik éberlétének minden percében. Itt van mindenek előtt az irodalom, és szerencsére ma még az emberek nagy része többet olvas, mint amennyit videót néz. És mondok még két elgondolkoztató példát: a tárgytervezés és az építészet.

Kapitány – Ezer művészeti ág? Én azt hittem, hét van.

Professzor asszony – A különbség a két szám között nem nagy. De itt is szabad, mint a madár a véleményalkotás. Közben megemlítem, hogy az említett alapítvány a gyakorlatban egyetlen művészeti ágat nem hagy ki, sőt, eddig legtöbbet az irodalom terűletén tett.

Mester – A kezdő kérdésre visszatérve: a legtöbb művész felismeri és vallja, hogy a Művet mindig ketten alkotják meg, hiszen az alkotás akkor lesz befejezve, ér célba, ha egy ember befogadja – a maga módján. Ez a világ igazi szentháromsága: az alkotás elkezdő, a Mű és az alkotást befogadó.

Kapitány – Semmi kétség, ha erre gondolunk, minden művészet mindig élő művészet.

 

* * *

 

Az első számú közellenség

 

Professzor asszony – Mit látunk: egész Európa pusztító vereséget tervez mérni Oroszországra, közben megnyerve magának Ukrajnát.

Doktornő – Azzal az apró kiegészítéssel, hogy Magyarország és Szlovákia meglehetősen megbontja ezt az egységet.

Professzor asszony – Dehogy, éppen ellenkezőleg, ők a legaktívabbak köé tartoznak. Közben legyen világos, én 1941-ről beszélek…

Kapitány – Ez döbbenetes! Valóban Európa előtte utoljára 1941-ben volt ennyire egységes, akkor is Berlin vezetésével.

Mester – Csakugyan döbbenetesek mind a hasonlóságok, mind a különbségek.

Doktornő – Szerencsére Európa már nem a fasizmus birodalma, hanem a demokrácia védelmezője. Ugyanakkor keleten annyi a változás, hogy egy kommunista autoriter rendszer helyett egy államkapitalista, tetejében ortodox autoriter rendszer van.

Professzor asszony – Ez az egyik summázat. Már csak azt kellene hozzátenni, hogy aki nem ezt mondja, Putyin propagandáját szolgálja.

Kapitány – Nem is tudom, mi rémisztőbb, az agymosott tömegek vagy a gondolkodni képes emberek képtelensége előre jutni a sorsdöntő problémák megoldásában.

Mester – Hajlok arra, hogy az utóbbi a nagyobb baj, és fontos lenne rájönni az efféle képtelenség okára. Úgy vélem, ez nem véletlenül van így, és elsősorban nem személyes vagy pszichológiai okokat kell keresni.

Professzor asszony – Egyetértek veled, Mester. Annyit mondanék, hogy Európa 1941-ben egy rasszista ideológia szerint akart uralni, és ma újra a rasszizmus rejtőzik az ideológiaszivárvány alatt.

Kapitány – Az az érzésem, aki ezt kifejti Nobel-díjat kapna. Vagy golyót a fejébe. Vagy mind a kettőt.

Doktornő – Sajnos, sem filozófiai, sem társadalomtudományi Nobel-díj sincs.

Professzor asszony – Engem a díjak hidegen hagynak. Persze, a golyót is inkább elhárítom. Olyan jó dolog élni és gondolkozni. Csak ez a tengernyi gyűlölet zavar.

Mester – Osztozom érzésedben. Bonyolult, ellentmondásos az emberi világ, de ki merem mondani, hogy a gyűlölet a civilizáció első számú közellensége. Olyan kígyóméreg az, amely nem a zsákmányt, hanem magát a kígyót öli meg.

 

* * *

 

Mi dől el agyban?

 

 

Kapitány – Szerintetek mi dől el az agyban?

Professzor asszony – Az, hogy a Föld lapos-e, vagy sem…

Doktornő – Az, hogy férfi vagy, vagy nő…

Mester – Az, amit más szerveink, például a gyomor és a máj nem tudnak eldönteni egymás között.

Doktornő – És szerinted, drága kapitányunk?

Kapitány – Az, hogy az ember hülye, vagy zseni.

 

 

* * *

 

Mi a múlt, a jelen, a jövő?

 

Agathón – A múltat még Isten sem tudja megváltoztatni.

Joubert – Mindenki a saját párkája, magának szövi a jövőt.

Horatius – A jelent élvezd, a jövőt ne firtasd!

Kapitány – A múlt a tapasztalatunk, a jelen a munkánk, a jövő a tervünk.

Professzor asszony – A múlt tények temetője, a jövő egy nagy köd, a jelen egy imbolygó kötélhíd a kettő között, egy hatalmas szakadék fölött.

Doktornő – Az egész olyan, mintha egy autóban száguldanék. Hátra nézek, minden távolodik. Ez a múlt. Előre nézek, minden felém rohan. Ez a jövő. Én meg ülök az autóban, és élvezem a száguldást...

Mester – A múlt az, ahol minden megfogant. A jelen azé, aki túléli a múltat, a jövő azé, aki túléli a jelent.

 

 * * *

 

A hiba…

 

Kung Fu-ce – Akkor követed el az igazi hibát, ha elkövettél egy hibát, és nem javítod ki.

Theognisz – Tévedni emberi dolog.

Kapitány – A hibák a bozótvágó késünk az élet dzsungelében.

Professzor asszony – Gyakorlás közben nem kell szégyellnünk a hibákat, előadás közben annál inkább.

Doktornő – Idővel mindenről kiderülhet, hogy hiba.

Mester – Okos ember tanul hibáitól. A még okosabb ember nem várja, hogy ő is elkövesse, inkább tanul mások hibáitól.

 

* * *

 

Ukrajna elrablása

 

Kapitány – Valami félelmetest érzek az ukrajnai háborúban. Jogos ez az érzés, ti hogyan látjátok ezt?

Doktornő – Már hogy ne lenne félelmetes Putyin semmivel nem indokolt brutális agressziója?

Mester – Legény a talpán, aki meg tudja helyesen ítélni, hogy ez a te őszinte véleményed, vagy gúnyolod a nyugati politikusokat, akik szóról szóra ezt ismétlik minden megnyilatkozásukban.

Professzor asszony – Ez a híres, Goebbelsre fogott, de valójában ősrégi propagandatörvény: ismételd ezerszer egy hazugságot, és az elveszíti a hazugság jellegét.

Kapitány – Ravasz csavar, hogy ebben a dupla minősítésben (semmivel nem indokolt és brutális), az egyik felével (brutálus) nem nagyon lehet vitatkozni. Igen, háború van. De ki látott nem brutális háborút? Különösen, hogy itt többen vesznek részt, mint a Második világháborúban.

Professzor asszony – A nagy többség Ukrajna oldalán.

Doktornő – Ez igaz, minden háború brutális, és egyáltalán nem hiba erre mindig emlékeztetni. Közben nehezen tagadható, hogy Oroszország hadserege támadta Ukrajnát, és nem fordítva.

Professzor asszony – Még nehezebben tagadható, hogy minden népnek van önrendelkezési joga, mint például a koszovói népnek. Ezt pedig elismerve, el kellene ismerni azt is, hogy az ukrajnai háború olyan, ami Szerbia fegyveres bevonulása lenne Koszovóban.

Doktornő – A két esetet nem lehet összehasonlítani

Kapitány – Már miért ne? Mert nem tetszik az eredménye?

Mester – Minden nap tapasztaljuk, hogy ebben a témában alapvetően két narratíva zeng és az észérvek nem nyitnak utat az igazsághoz. Ezért fontos az egész problémát egy nagyobb történelmi perspektívába helyezni.

Kapitány – Hát tedd meg ezt, drága Mesterünk. Sokszor csak a múlt fénye világítja meg a lényeges dolgokat.

Mester – 1917-ben a világ kettéhasadt két halálos ellenségre, de nem sokára, 1933-ben újabb hasadás következett be. Német földön olyan szörnyeteg született, amely hamar leigázta, felszámolta Európát. Erre a két halálos ellenség, az angolszász és a szovjet világ szövetséget kötött, megegyezve Európa megosztásában. . Az alkalni szövetség győzött és elenyészett, maradt a Hidegháborúnak nevezett halálos ellenségeskedés. Ez a megosztott Európában alapvetően fegyelmezetten, többé-kevésbé békés keretek között zajlott…

Professzor asszony – Kivéve a véres görög polgárháborút…

Mester – A világ többé földrészein viszont drámai dolgok történtek, éspedig ritkán az angolszász, vagy másképp szabadnak nevezet világ kedve szerint,  Mégis váratlanul éppen Európában következett – többi-kevésbé váratlanul – a történelmi kataklizma: A Szovjetunió összeomlott, a Szabad világ megnyerte a hidegháborút…

Kapitány – Egy puskalövés nélkül…

Mester – Egy jó ideig senki nem értette meg, mi történik, de a Nyugat hamar észbe kapott, és cselekedett. Sokáig ezt a kataklizmát világméretű győzelemnek akarták láttatni, de lévén ott maradt Kína, Vietnám, Észak-Korea, Kuba és még néhány tucat „szocialista orientációjú” ország, a mámort vissza kellett fogni, Mégis, az európai földrészen elért győzelem nem volt kis győzelem. Sőt, ez is rengeteg munkát, harcot igényelt, hogy materializálni lehessen a győzelmet. A művelet szinte akadálytalan haladt, sorra lehetett csatolni a Kelet-Európa országait a Nyugat intézményrendszerébe. Jámbor lelkek, mint akár Mitterand már egy Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó Európát láttak álmaiban. Közben a Nyugat végig sejtette, hogy Oroszország betagolása az európai masszában nehezen fog menni, és talán kihagyható a közeli tervekből. Ugyanakkor érezték, hogy nem szabad megállni és nem szabad engedményeket tenni. Nyomulni, nyomulni, nyomulni! A végsőkig. Az orosz kemény belső magról le kell hámozni, letépni a régi befolyási zóna utolsó csopfotot. Ez jár a Hidegháború megnyeréséért. A győztes mindent visz.

Doktornő – És most Ukrajna az a stratégiai zsákmány, amelyet egy fél sem akar elengedni, szerencsétlen ukrán nép kárán

Professzor asszony – Jól mondtad: zsákmány. Amikor a nyugati politikusok könnyes szemekkel Ukrajnát mondanak, valójában zsákmányt mondanak.

Mester – A helyzet a becsületesen gondolkodó ember számára a napnál világosabb? Ukrajna a Nyugat számára egy félig-meddig megszerzett zsákmány, és a geopolitikai mohóság attól sem retten, hogy ezzel a harmadik világháborút kockáztatja.

Kapitány – Szegény Nyugat talán joggal fél attól, hogy ha most enged a vesztes, t. i. a hidegháborút elvesztő Oroszországnak, akkor lélektanilag, de talán reálisan megkérdőjeleződik az egész győzelme, közeleg egy új Saigon és egy új Kabul?

Mester – Nem hiszem, hogy hasonló megszégyenítés várna Amerikára Európában, de szeretném hinni, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, a testvériség, az értelmes élet és ez lépésről-lépésre átterjed egész Európára.

 

* * *

 

Lépjen-e vissza Biden?

 

Kapitány – Szerintetek, lépjen-e vissza Biden az elnökválasztási versenytől?

Professzor asszony – Hát mivel ezt javasolja a New York Times, muszáj neki, ez nem kétséges.

Doktornő – Szerintem is le kellene lépnie, de az lenne jó, ha magával vinné Trumpot is.

Mester – A Demokrata párt rossz helyzetbe hozta magát. Most nem az a kérdés, hogy rávehető-e Biden a visszalépésre (rávehető), hanem az, hogy találnak-e hiteles embert, aki meg is nyeri a versenyt? Csak azért visszaléptetni Bident, hogy kisebb legyen a vereség,

Doktornő – Valóban nehéz elképzelni, ki lehet az az utolsó piilanatban beszálló ember, aki esélyes is legyen a győzelemre. Talán esetleg a kedves Michelle Obama.

Kapitány – Egyébként szerintem a demokraták mögött vizionált mélyállam, amely kétségtelenül nem fanatikus, hanem roppant racionális, nem annyira attól tart, hogy ezzel a Bidennel veszít, hanem attól, hogy esetleg nyer ezzel a Bidennel.

 

 * * *

Volt egyszer egy Európa

 

Kapitány – Nem azt mondom, hogy valamit nem értem, amikor Európa problémára gondolok, hanem furcsa, nyugtalanító érzés fog el.  Egyszerűen úgy érzem, hogy nem is sejtjük, mit nem értünk, miközben megértése sorsdöntő lenne.

Doktornő – Én is hasonlóképpen vagyok. Egy nagy misztérium középpontjában vagyunk. Azt híhetnénk, szabadon lebegünk, pedig zuhanunk. Az is lehet, hogy ez valamilyen régi európai intellektuális érzés.

Professzor asszony – Azt hiszem, most nem arról van szó, hogy az „européer” intellektuálisok érzékenysége túl nagy, hanem arról, hogy Európa dilemmái túl nagyok, az eszmei gubanc a fejekben pedig még nagyobb.

Kapitány – Így igaz. Normális emberek tömegei egyféle abszurdumokat ismételgetnek vég nélkül, mások másokat. Mintha őrült alvajárók népesítették volna a Földet.

Mester – Igen. Van egy egyszerű igazság, amely még mindig nincs kimondva. Ez pedig az, hogy a 2500 évig épített Európa 1940. június 14-én, a hitleri seregek bevonulásával Párizsba megszűnt. Romjain elkezdődött egy ezeréves Reich építése. Öt év iszonyú háború következett. Ez alatt már kő kövön nem maradt. Ám a Harmadik Reichot legyőző Oroszország és Amerika – az ezt ígérő szép deklarációk ellenére – nem támasztotta fel a régi Európát, hanem 1945 februárjában, Jaltában papíron, májusra pedig a gyakorlatban is megosztotta egymás között a megszállt területet. Ez viszont történelmi perspektíva nem más, mint Európa 1940. június 14-én kiállított halotti bizonyítványának megerősítése.

Kapitány – Döbbenetes ezt hallani, de belegondolva, a megállaítás csakugyan igaz. A csillogó, tarka felszín megtéveszti az embert. Igen, a régi épületek, szobrok, szökőkutak állnak, az Eiffel torony áll, de ez az egész díszlet, Euró Disneyland.

Professzor asszony – Én is egyetértek ezzel a szomorú megállapítással. Európa egy igazi csoda volt. Igaz, szinte végig lopta mások, főleg Kína, India,, Mezopotámia, Egyiptom, Perzsia tudását, de ügyesen sáfárkodott vele, hogy a végén a világ szellemi műheyévé és nem mellesleg világhódító legyen. Mindez szertefoszlott. Fontoskodó és sznob, de Amerika vazallusa lett, ha kell fegyverhordozó, ha kell, kifutófiú.

Doktornő – A helyzet azóta csak annyiban változott, hogy Amerika megnyerte az Oroszországgal vívott hidegháborúját és sorra elcsalja az Oroszország által megszállt szinte összes területet. Több vitatott zsákmány maradt még, közülük most a legfontosabb Ukrajna.

Mester – Teljesen igazatok va. Hosszasan lehetne részletezni és elemezni Európa elrablásának történetét. Sokan írtak már erről, túl nagy titkok talán már nincsenek, de a helyzet megértése előfeltétel a mai folyamatok megértéséhez, de főleg a dicsőséges Európa feltámasztásához. Hiszem, akarom hinni, hogy Európa feltámad..

 

* * *

 

Az én mesterséges intelligenciám

 

Kapitány – OK, hasznos dolog egy techóriás vagy techtörpe mesterséges intelligenciája, de én a sajátomat akarom!

Doktornő – Minek ez a birtoklási vágy? Gondolod, hogy egy magán AI okosabb meg hasznosabb tudna lenni, mint egy profi közösségi AI?

Professzor asszony – Furcsállom, fiatal barátnőm, hogy te, aki gyakran liberális elveket vallasz, most inkább a közösségit javaslod, a magánnal szemben.

Kapitány – Drága professzor asszonyom, ne engedd meg, hogy jelen esetben megtévesszen a közösségi szó. Hisz ezek az ún. közösségi AI-k egytől-egyig magáncégek tulajdonai. Közben engem nem a tulajdonforma zavar, hanem az intimitás, de úgy is mondhatom: a szuverenitás hiánya.

Mester – Megértelek, bátor kapitányunk!  Zavar a „Két úr szolgája”-szituáció, különösen, hogy jelen esetben a szolga nem két, hanem két milliárd urat szolgál ki.

Professzor asszony – Ezt most már nem szolgának, hanem asszisztensnek hívják.

Doktornő – Azért az okostelefonokon a Google mégis szolgát („valet”) biztosít. És van benne valami báj. Eszembe juttatja Jeant, a legendás komornyikot.

Professzor asszony – Szerintem a névtől és a tulajdonformától függetlenül, ez az új forradalmi szolgáltatás a lényeg, amely a tudásból egy hétköznapi csodafegyvert csinál. De ma még csak sejtjük, mit fog jelenteni ez.

Kapitány – Csakugyan, mit? Egy mindig velünk tartó szuperenciklopédia, amely nagyrészt fölöslegessé teszi majd az iskolát?

Professzor asszony – Szó sincs erről. Szerintem a mindenféle kérdésre választ adó „csetbot”, értsd: csevejrobot a mesterséges intelligencia passzív, triviális alkalmazása marad. Az egyik legfontosabb alkalmazás az egészségügyi AI lesz, amely teljesen átalakítja majd az egészségvédelmet, az egészséges életmódra való neveléstől kezdve, a megelőzés ésen át, a korai diagnosztikáig. Ez valóban megteremtheti annak lehetőségét, hogy egészségben éljük le a nekünk megadatott 111 évet.

Mester – Alapvetően egyetértek veled, tanult barátunk, de kissé romantikus elképzelés, hogy önmagában elég lenne az egészségügyi AI az egészségben és boldogságban megélt 111 évhez. Még egy sor hasonló hatású AI-ra lesz szükség, hogy a rend, a szabadság és az igazságosság harmóniában érvényesüljön a társadalomban. És még szó nem esett a várható óriási kockázatokról, a várható iszonyatos harcokról.

Doktornő – Bizony, minden lesz, de legyetek biztosak, hogy leginkább bámulatos haladás. Mert ilyen a szabad és kreatív ember. Közben maradjunk realisták. Ezek a világátalakító AI-k nem magányos zsenik munkái, hanem valóban techóriások küldetése.

Mester – Én nem látom az embert elidegenítőnek a perspektívát. Szeretném hinni, hogy kapitány barátunk jogos álma is teljesül: idővel minden egyes ember kaphat saját egyéni AI-t is, sőt kettőt

Kapitány – Köszönöm a biztatást, drága Mester! Ezt már szinte ígéretnek érzem. De miért kellene nekem két AI?

Mester – Azért, mert az egyik lesz a szolgád, bocsánat, az asszisztensed. A másik pedig a lassan, de szépen készülő másolatod. Elektronikus alteregód, amelyet biológiai halál nem fenyeget.

Professzor asszony – Fölöttébb izgalmas ötlet, éspedig teljesen reális terv! Hiszen az AI is „csak” egy szoftver, amelynek megvásárlását ma valóban csak nagy cégek és szervezetek tudják megengedni maguknak, de ismerve a szoftver-világ dinamikáját, biztosra vehető, hogy az AI egyre több magánember számára is megvásárolható lesz.

Kapitány – Semmi gond, hozzá vagyunk szokva, hogy csak az érdemdús emberek jutnak bizonyos javakhoz. Hogy az elektronikus alteregó csak egyesek privilégiuma lesz, alapvetően nem változtat a világ mai helyzetén.

Doktornő – Kérlek, ne legyünk ennyire szkeptikusok. Higgyük el, hogy az irány mégis egy jobb világ. A magam részéről én inkább a magán AI-k nehézségét a tanulás biztosításában látom. Ez, ami nem gond a techóriások által „nevelt” AI-k esetében.

Professzor asszony – Lehet, hogy a kutyaiskolák mintájára létrejönnek majd házi AI-k képzésére szakosodott iskolák.

Mester – Hallgatlak titeket, és örvend a szívem. Hát, nem lehet nem szeretni ezt a társaságot. Kíváncsi lennék, hogy festene majdani másolataink találkozása.

 

 * * *

Szamárkomédia

 

Titus Plautus – Ember embernek farkasa.

Professzor asszony – Birka farkasnak embere.

Kapitány – Ember embernek birkája.

Doktornő – Ember birkának farkasa.

Mester – Farkas birkának embere.

 

 

* * *

 

AIQ

 

Doktornő – Neked mekkora az AIQ-d?

 

* * *

Politikai rasszizmus

Mester – Az, amikor valaki opponenseinek érveit propagandának minősíti, nem más, mint szánalmas politikai rasszizmus.

 

* * *

Olcsó, brutális, végzetes

 

Kapitány – Mit gondoltok a letartóztatási parancsról, amelyet a Nemzetközi Büntető Bíróság adott ki Putyinnal szemben?

Professzor – Olcsó, brutális, végzetes.

Doktor – Ahogy Olaf Scholz mondta, senki nem áll a törvények előtt.

Professzor – Bocsánat, de amit a tisztelt kancellár úr mondott, az mellébeszélés. Az nem ok a letartóztatásra, hogy valaki nem áll a törvények felett.

Mester – Én teljesen egyetértek professzor asszony minősítésével, csak annyit pontosítanék, hogy ez az akció nem Putyinra, hanem világ további sorsára.

Doktor – Komolyan gondolod ezt, kedves Mester?

Mester – Sajnos, ezt kell gondolnom, és biztos vagyok, hogy ezt ti is belátjátok, ha két körülményt megvizsgálunk. A jog ebben az esetben kutyakomédia, de a játékszabályok halálosan komolyan kell venni. Ezért egy dologra biztosan kell számítani: ezt a letartóztatási parancsot senki nem fogja visszavonni, amíg Putyint le nem tartóztatják vagy meg nem hal másképpen. Ez az egyik körülmény. A másik az, hogy ennek a letartóztatási parancsnak az árnyékában Putyin gondtalanul és boldogan élhet és utazhat olyan országba, amely garantálja sértetlenségét, de akkor is egy, a civilizált világ által megbélyegzett, kiközösített és immár körözött emberként kwll élnie…

Kapitány – És vélhetően egy jó darabig irányítani azt a nukleáris szuperhatalmat, amely jó par szempontból felülmúlja az USA képességeit.

Doktor – Csakugyan rémisztő.

Professzor – A múltban a kiközösített ember halálfia volt…

Kapitány – Akkor most haragudjunk a bíróságra?

Mester – Nem lehet kétségünk, hogy jelen esetben a bíróság gyalázatos dolgot tett – parancsra. De a nagy csavar a történetben az, hogy ez a parancs rosszul lett kalkulálva, és az egész visszájára sül majd el. Figyeljétek meg az időzítést, az mindent elárul. A parancs akkor lett továbbítva, amikor kiderült, hogy a frissen újraválasztott kínai elnök első útja Moszkvába vezet. És ez nem lesz egy egyszerű protokoll-látogatás, hanem három munkanap.

Professzor – Három nap, amely megrengeti a világot?

Mester – Eléggé világosan sejtetik velünk…

Kapitány – És mindez csak pár nappal az után, hogy Kína látványosan összebékítette Iránt és Szaúd-Arábiát, a két ősellenséget…

Mester – Igen, Amerika ezt a letartóztatási parancsot ajándéknak szánta a Putyin-Hszi találkozóinak… Végül is Hszi sem úszhatja meg, amit tesz az ujgurokkal… Csakhogy a tehetetlen düh, a gyűlölet, a pánik nem jó tanácsadó. Mit gondoltak? Putyin és Hszi jól megijed a rájuk váró Milosevic-sorstól és mennek a nagyokhoz egyezkedni. Nem inkább az ellenkezője várható?

 

* * *

 

A tenger feneke

 

Kapitány – A vezető magyar Nyúzhányó ma ezt írja az előző nap a tengerbe zuhant amerikai drónról: „A drónt a hírek szerint a tenger fenekén találták meg.”

Mester – Régen azt tanították a leendő újságíróknak, hogy ha egy kutya megharapja a postást, ez nem hír. Hír, ha a postás megharapja a kutyát.

 

* * *

 

A magyar példa

Kapitány – A mai Index büszkén írja, hogy a török ellenzék összefogása a magyar ellenzék példáját követi.

Professzor – De ha nyerni akarnak, csak eddig tartson a magyar példa követése!

  

* * *

Ha hamarább

 

Kapitány – Ha hamarább izmosodik ez az atlanti szolidaritás, Európa a vietnami háborúban is megmutathatta volna értékeit…

 

* * *