Professzor
– Üdvözöllek, barátaim! Megvolt a szavazás, gondolom, mindnyájan részt vettünk…
Nos, milyen a hangulat? Nekem, bevallom, nem vidám… Afféle Finita la comedia…
Doktor – Számomra
rémisztő az eredmény…
Kapitány –
Vígjáték? Inkább végjáték…
Mester – Sajnos
vígatlan végjáték… Minden lehetséges volt, de a legvalószínűbb eredmény
született…
Doktor – Számomra
nem ez volt a legvalószínűbb… Bár ez mindegy, valószínű volt-e vagy sem. A
tragédia az, hogy ez a valóság… A legtöbb körzetben a szélsőség második helyre
jött fel, mondjuk így a puha szélsőség után… De hát minden város megérdemli a
polgármesterét, ahogy mondják a franciák…
Mester –
Oktalanság a népet hibáztatni. Jól emlékszem egy nagy fali firkára, a Bem
rakpart egyik házán láttam, 1994-ben, az MSZP győzelme után… „Pépnemzet”…
Sokáig lehetett látni… A nép a politikusok fejében-szájában fikció. Ami nem
fikció, az az, hogy volt két millió ember, a szavazásra jogosultak negyede, aki
a Fideszre szavazott. Még ők sem tehetnek arról, hogy ezzel a Fidesz kétharmados
többséget szerzett. De a nép meg még kevésbé.
Professzor
– Végül is a nép másik – jóval nagyobb – negyede bőszen a Fidesz ellen
szavazott…
Kapitány –
Helyeslem, hogy nem a népet ostorozzátok. De hát akkor kié az igazi felelősség?
Remélem, nem akarjátok ti is a választási rendszert elővenni bűnbaknak! Talán
jobbat jobban kellett volna kínálni az istenadta népnek…
Mester –
Egyetértek veled, bátor kapitányom, hogy nem a választási rendszer a
legfontosabb ok. Valóban igaz, hogy semmilyen trükközés nem lenne képes
ellenállni a nép elementáris haragjának. De átlépni sem lehet ezen a kérdésen…
Professzor
– Nagyon jó lenne külön is elbeszélgetni a napokban erről.
Mester –
Én is fontosnak tartanám, ha ez a kérdés most indítaná a közgondolkodást, hogy
hamarosan cselekvésbe is csapjon át az, nem megvárva a következő választást.
Kapitány –
Kíváncsian várom elképzeléseiteket, de főleg a közgondolkodás megindulását…
Most viszont osszátok meg velem, mi szerintetek az ismert eredmény oka?
Professzor
– Be kell vallanom, hogy magam is abban látom a fő okot, hogy a baloldal
elárulta a baloldaliságot…
Kapitány –
Vagy 25 éve…
Professzor
– Nem ilyen egyszerű ez. A baloldal is – a Mester szavaival – fikció a
politikusok fejében-szájában… A modern baloldal valójában a nép egésze, de a
baloldali és balliberális pártok a rendszerváltás után nem arra az útra léptek,
hogy a nép érdekérvényesítői lesznek, hanem a nép és a tőke legmegbízhatóbb
közvetítői akartak lenne. Sajnos, a tőkénél nagyobb sikereket értek el,
nagyrészt bele is házasodtak…
Mester –
Sajnos, jól mondod, kedves professzorasszony! És ami politikában még nagyobb
hiba: elfordultak a baloldaliság értékrendjétől, gondolkodásmódjától,
nyelvétől, jelképeitől…
Doktor –
Minden tisztelem a baloldalé, de nem hiszem, hogy nép és baloldal azonos lenne.
A népnek van egy olyan szabadságszerető szelete, amely nem a baloldalé, és még
kevésbé a jobboldalé. Ennyiben érthető és támogatandó Bajnai elszánása, hogy
válassza le a liberalizmust a baloldaltól, és kompromisszumok nélkül szolgálja
a szabadságot, a jogot, a demokráciát. De szép lenne, ha minden politikai erő
számára kötelező lenne az igazi megmérettetés. Akkor bizonyára nem csak a
alkalmi kamupártok véreznék el, hanem az olyan fantomok, mint a KDNP…
Mester –
Miért bánt téged a KDNP. Gondolod, hogy ha nem tudna saját lábán megkapaszkodni,
akkor a Fidesz ereje kisebb lenne?
Doktor –
Igazad van, kapitány, nem ezen múlik a nagy csata, de szememben a hamisság
jelképe…
Mester –
Nem lesz könnyű legyőzni a hamisságot, de bízni kell, hogy sikerülni kell. És
ha eközben a hamisság egynéhány jelképe is a porba hull, annál jobb. Csakhogy
most éppen magunkhoz térünk egy súlyos csalódás után. Tegnap óta semmi nem az,
ami addig volt, de mindent egybe vetve, azt kell mondani: az elmúlt négy év
világa változatlanul folytatódik. Egy szörnyű változatlanság súlya van rajtunk…
