2014. április 5., szombat

Választás 2014 – A döntés kínja

Doktor – Itt az utolsó nap. Gyalázatos négy év után egy gyalázatos kampány utolsó napja…
Professzor – Bevallom, az eltelt időszakot én is így minősítem, de mégsem érzem könnyűnek a döntést… Mi az, hogy nem könnyű… Valójában kín, nagyon fájdalmas kín…
Kapitány – Azt elfogadom, hogy nem mindenki szája íze szerint mentek a dolgok, de nem vitás, hogy mentek… És ebben volt koncepció, volt, és van lendület… Biztosra veszem, hogy Orbán is belátná, ha most újra győz, elemi érdeke lesz gesztusokat tenni, minél több árkot betemetni, és tovább lendíteni az ország fejlődésén…
Professzor – Lendület, az volt… Az Orbán-Semjén kormány az Orbán-Torgyán kormánynál is nagyobb lendülettel építette bázisát… Minden más vagy ezt, vagy a politikai marketinget szolgálta…
Kapitány – Hát ezt nem is nagyon leplezték. Ideológusaik közül többen is kimondták: fontos volt egy alternatív gazdasági és média erőt kiépíteni. Most ez túl hatalmasnak, mindenhatónak látszik, de ha kiveszik a kezükből az államhatalmat, kiderül, hogy ez a gazdasági és marketing erő éppen elég a szemben álláshoz, és túlerőről szó sincs.
Mester – Többen mondták már, hogy „minden hatalom erőszakot tesz az embereken, és eljövend az idő, amikor nem lesz sem császár, sem semmiféle más központi hatalom. Az emberiség az igazság és méltányosság birodalmába jut, ahol már semmiféle hatalomra nem lesz szükség”. De kevesen számolnak azzal, hogy a hatalom összeesküvés. Egyetlenegy hatalom nem képes fennmaradni a maga összeesküvése nélkül. Összeesküvés és összeesküvés között viszont hatalmas különbség van. Olyan mint, mondjuk, a magyar jakubinosok összeesküvése és a magyar nyilasok összeesküvése között.
Kapitány – Igazad van, Mester, de hogyan lehet megállapítani, hogy ki a csúfabb összeesküvő? Netán higgyük azt, hogy, aki baloldali, az csak nemes, önzetlen célokat követ, aki jobboldali, az az emberek vesztét, vagy legalábbis kirablását szervezi?
Mester – A hatalmat nem eszmék, hanem hús-vér emberek foglalják el. Valóságos, mondhatni egyszerű csapatok, barátok, osztálytársak, hálózatok, bandák… Ember- és életismeret, józanság, értelem kell ahhoz, hogy ezeken átlássunk. Nem könnyű feladat, de nem is ember feletti…
Professzor – Nekem ma Magyarországon ez annak tűnik…
Kapitány – Az ideológiai minősítés is véglegesen elbizonytalaníthatja az embert. Szerintem az MSZP, különösen csatlósaival együtt egy igazi nyugat-európai jobbközép, a Fidesz és a Jobbik pedig a szélsőjobbtól a szélsőbalig a teljes eszmeskálát lefedi… Ami nem feltétlenül bűn. Inkább arról van szó, hogy ezek a fogalmak lassan teljesen kiürültek…
Professzor – Az MSZP esetében a pártvezetésről ezt a pozicionálást akár el is lehet fogadni, de a párt bázisa – már amennyire még hat – a társadalomnak az a része, amely értelemszerűen egy igazi baloldali politikát vár el, és remél.
Kapitány – Szomorú ez így, de ha visszatérünk az eredeti kérdésre: kire szavazni holnap, mégis csak azt kell belátni – és bevallani – hogy igazi kín a döntés.
Mester – Pedig a szédületesnek látszó választék ellenére, 3 vagy 4 kérdőjelre kell keresni a választ.
Professzor – Vagy megfontolni a tüntető érvénytelen szavazatot…
Mester – Megfontolni igen, de ezt nem tanácsolnám senkinek. Legyen felelősségünk és bátorságunk a közül választani, ami adva van. Ha a választék pedig nem tetszik, tegyünk érte, hogy legyen vállalható, igazi alternatíva. Ez pedig áldozatos és időigényes feladat…
Doktor – Így igaz. Boldogan támogatnám… De most próbáljunk egy végső mérleget készíteni! Szerintem világos, hogy felelőtlenség lenne esélytelen – zömében kamu – pártra pazarolni a szavazatunkat. Egy nyitott kérdés van: esélyesnek kell-e tekinteni az LMP-t? És érdemes-e esélyt adni neki, vagyis legalább növelni az esélyét?
Professzor – Én nem tartanám tragédiának, ha az LMP komoly meglepetést okozna, és nem csak bejutna az új parlamentbe, de megakadályozná az egy párt által elért többséget. Én általában is támogatnám a pártok túlhatalmának lebontását. Ugyanakkor az LMP esélyeinek növelése megakadályozhatja a kisebb rossz elv érvényesülését… De nem szeretnék kertelni. Én úgy gondolom, hogy sok szempontból méltatlan a nép bizalmára, de ma az MSZP, vagyis a Kormányváltók a kisebbik rossz.
Doktor – Fanyalogva, de én is ezt mondom…
Kapitány – Én azt hiszem, hogy belekalkulálva az egészbe a Fidesz által generált kritikai szellemet, ellenállást, kormányzásuk folytatása egyáltalán nem látszik nagyobbik rossznak. Mi tagadás, jobban félek attól, ami a hatalomvesztésüket követné.
Professzor – A választások utáni napoktól én is félek. Talán némi szerencse, hogy nyomban kezdődik az Európai parlamenti választás kampánya, így a pártok is el lesznek foglalva az 21 finom állás megszerzésével, elaltatnák a polgárháború pusztító tűzét…
Mester – Mi tagadás, mindenképpen vészterhes időszak elé nézünk. De ez nem mentesít minket attól, hogy holnap meghozzuk a felelős döntésünket, utána pedig lankadatlanul folytassuk igazságkeresésünket. Boldoggá tesznek beszégetéseink…