Professzor
– Elment Fidel Castro, a forradalmi 20. század egyik legnagyobb forradalmára.
Kapitány –
Valóban nagy formátumú személyiség volt, de talán akkor is aránytalan a
népszerűsége… Hát igen, egy mediatizált világban élt, nem az ő hibája. Igény
volt Robin Hoodokra és Zorrókra, a közönség ki lett szolgálva. A kínai piacok
el vannak árasztva Che-trikókkal…
Doktor – Sokan
forradalmárból lett diktátornak nevezik. Vagy ti nem így látjátok?
Mester –
Fidel vezetésével egy forradalmi mozgalom megdöntötte Batista hatalmát, aki
diktatórikus módszerekkel fenntartott egy súlyosan igazságtalan rendszert.
Utána Castro diktatórikus módszerekkel fenntartott egy igazságosabb rendszert.
Ez nem lett volna muszáj, ha az új igazságosabb rendszer szabadon és zavartalanul
tudott volna fejlődni. Kényszerűség volt, történelmi kényszerűség volt a
diktatórikus módszerek alkalmazása az igazságos rendszer ellenségeivel szemben.
Doktor –
Mit ér a jó szándék, ha az eredmény – nagyrészt előre látható módon –visszájára
fordul?
Professzor
– Csak a legelvetemültebb gazemberek állíthatják, hogy a kubai nép nagyobb,
vagy akár csak ahhoz fogható elnyomásban és szegénységben él, mint Batista
diktatúrája alatt. Pedig a teljes mainstream-média ezt szajkózza.
Tömeggyilkosnak és népelnyomónak titulálják Fidelt, amikor ellenségei, első
helyen a CIA 624 merényletet próbált végrehajtani ellene, ezernyi, rendszerint
fegyveres diverziót hajtott végre a sziget ellen, 50 éve kíméletlen blokádot
tart fenn egész Kuba ellen. A kubai nép szenvedéseit döntő részben az igazságos
társadalmi rend ellenségei, elsősorban Amerika La imperia okozták…
Mester –
Meg nem tagadva, hogy – ahogy az életben törvényszerű – az új kubai vezetés,
egész apparátusa számos hibát, vagy akár bűnt is elkövethetett, akár az
elfogadható mérték fölött is. Csakhogy ennek elsődleges oka megint az
ellenséges környezet, és nem Castro sugallt diktatórikus hajlama.
Doktor –
Ahhoz, hogy elismerje és tiszteletben tartsa az alapvető emberi jogokat, nem
kell a világbéke…. Sokan úgy látják, hogy a kommunisták képtelenek másképpen
kormányozni és boldoggá tenni a népet, mint terrorral…
Professzor
– Sokan ezt mondják? Kik azok a sokan? Az az érzésem, hogy ez leginkább a
szélsőséges liberálisok visszatérő, már-már kényszeres szólama. Döbbenetes,
hogy az efféle liberálisok a fasisztáknál is túltesznek antikommunizmusban. Én
beérnék egy fejcsóválással is, de meg tudom érteni Sartre-t, aki valahol azt
mondta: „Minden antikommunista kutya.”
Mester –
Lám, milyen indulatokat tud gerjeszteni egy gyászhír is. Én azt kérném, hogy
válasszuk ketté az emberi és az általános témát. Tegnap meghalt egy
kilencvenéves ember, akit a Föld lakosságának nagy része kedvelt, egy része
csodált, és ahogy szokott lenne, akadtak ellenségei. És mivel nagy horderejű dolgokat
indított, ami hatalmas érdekeket sértett még halálos ellenségei is szép számmal
voltak. Polgári radikálisként kezdte, és csak a harcok közben lett lassan
kommunista. Megismerte legelőször a kudarcot, a tragikus veszteségeket, de
megérte a fő célt, a diktatúra megdöntését. Egy új rendszert épített fel,
szinte az egész világgal szemben, a maga módján Szabad Kubát. Utána ezer
veszedelemmel és kihívással kellett megküzdenie, újabb és újabb vereségeknek és
győzelmeknek az aktív részese volt Chilétől Angoláig, és végül, szinte egyetlen
ilyen régi vágású kommunista vezetőként békésen adta át a hatalmát, és békésen
kialudt. A többi viszont, vagyis a legégetőbb társadalmi kérdések valóban
égetik ujjainkat. Úgyhogy munkára fel! Holnap. Már holnap!
* * *
