2016. november 26., szombat

Fidel halálára



Professzor – Elment Fidel Castro, a forradalmi 20. század egyik legnagyobb forradalmára.
Kapitány – Valóban nagy formátumú személyiség volt, de talán akkor is aránytalan a népszerűsége… Hát igen, egy mediatizált világban élt, nem az ő hibája. Igény volt Robin Hoodokra és Zorrókra, a közönség ki lett szolgálva. A kínai piacok el vannak árasztva Che-trikókkal…
Doktor – Sokan forradalmárból lett diktátornak nevezik. Vagy ti nem így látjátok?
Mester – Fidel vezetésével egy forradalmi mozgalom megdöntötte Batista hatalmát, aki diktatórikus módszerekkel fenntartott egy súlyosan igazságtalan rendszert. Utána Castro diktatórikus módszerekkel fenntartott egy igazságosabb rendszert. Ez nem lett volna muszáj, ha az új igazságosabb rendszer szabadon és zavartalanul tudott volna fejlődni. Kényszerűség volt, történelmi kényszerűség volt a diktatórikus módszerek alkalmazása az igazságos rendszer ellenségeivel szemben.
Doktor – Mit ér a jó szándék, ha az eredmény – nagyrészt előre látható módon –visszájára fordul?
Professzor – Csak a legelvetemültebb gazemberek állíthatják, hogy a kubai nép nagyobb, vagy akár csak ahhoz fogható elnyomásban és szegénységben él, mint Batista diktatúrája alatt. Pedig a teljes mainstream-média ezt szajkózza. Tömeggyilkosnak és népelnyomónak titulálják Fidelt, amikor ellenségei, első helyen a CIA 624 merényletet próbált végrehajtani ellene, ezernyi, rendszerint fegyveres diverziót hajtott végre a sziget ellen, 50 éve kíméletlen blokádot tart fenn egész Kuba ellen. A kubai nép szenvedéseit döntő részben az igazságos társadalmi rend ellenségei, elsősorban Amerika La imperia okozták…
Mester – Meg nem tagadva, hogy – ahogy az életben törvényszerű – az új kubai vezetés, egész apparátusa számos hibát, vagy akár bűnt is elkövethetett, akár az elfogadható mérték fölött is. Csakhogy ennek elsődleges oka megint az ellenséges környezet, és nem Castro sugallt diktatórikus hajlama.
Doktor – Ahhoz, hogy elismerje és tiszteletben tartsa az alapvető emberi jogokat, nem kell a világbéke…. Sokan úgy látják, hogy a kommunisták képtelenek másképpen kormányozni és boldoggá tenni a népet, mint terrorral…
Professzor – Sokan ezt mondják? Kik azok a sokan? Az az érzésem, hogy ez leginkább a szélsőséges liberálisok visszatérő, már-már kényszeres szólama. Döbbenetes, hogy az efféle liberálisok a fasisztáknál is túltesznek antikommunizmusban. Én beérnék egy fejcsóválással is, de meg tudom érteni Sartre-t, aki valahol azt mondta: „Minden antikommunista kutya.”
Mester – Lám, milyen indulatokat tud gerjeszteni egy gyászhír is. Én azt kérném, hogy válasszuk ketté az emberi és az általános témát. Tegnap meghalt egy kilencvenéves ember, akit a Föld lakosságának nagy része kedvelt, egy része csodált, és ahogy szokott lenne, akadtak ellenségei. És mivel nagy horderejű dolgokat indított, ami hatalmas érdekeket sértett még halálos ellenségei is szép számmal voltak. Polgári radikálisként kezdte, és csak a harcok közben lett lassan kommunista. Megismerte legelőször a kudarcot, a tragikus veszteségeket, de megérte a fő célt, a diktatúra megdöntését. Egy új rendszert épített fel, szinte az egész világgal szemben, a maga módján Szabad Kubát. Utána ezer veszedelemmel és kihívással kellett megküzdenie, újabb és újabb vereségeknek és győzelmeknek az aktív részese volt Chilétől Angoláig, és végül, szinte egyetlen ilyen régi vágású kommunista vezetőként békésen adta át a hatalmát, és békésen kialudt. A többi viszont, vagyis a legégetőbb társadalmi kérdések valóban égetik ujjainkat. Úgyhogy munkára fel! Holnap. Már holnap!


* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése