A miniszterelnök-jelöltről

Professzor – Szomorú látványt nyújtanak a mai magyar ellenzék abszurd belső harcai…

Kapitány – Szomorú? Hát próbáld meg derűsen nézni. Én mód felett jól szórakozom. Nem mondom, hogy nagy meglepetésekkel kényeztetnének, általában alulmúlják az ember várakozásait, de ha nincs jobb kabaré a tv-ben, ez is jó.

Doktor – Nem kellene összemosni a dolgokat. Ami igazán szomorú, egyenesen elkeserítő a mai magyar valóságban, az a kormánypártok és kormányuk ámokfutása. Az ellenzék dolgait pedig valóban el lehetne rendezni akár egy óra alatt is, ha lenne józanság az MSZP részéről. Szerintem Bajnai bizonyított, mint miniszterelnök, ráadásul közismert és népszerű.

Kapitány – A közismertsége miatt emberileg néha meg is lehet sajnálni, látva az ellene tüntetőket. Népszerűségéről beszélni viszont merő oktalanság. Erőssége az, hogy nélkülözhetetlennek látszik az ellenzéki győzelemhez, és hogy néhány különösen befolyásos erő rá fogadott.

Professzor – Állapotaink elemzése roppant izgalmas kérdés, de túl széles téma egy beszélgetéshez. Ami engem ma leginkább foglalkoztat, az a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt problémája. Nincs erre, nem lenne erre jó megoldás?

Doktor – Szerintem Bajnai javaslata, hogy egy közvélemény-kutatással döntsék el a kérdést korrekt, és még azt is mondanám, hogy bátor. Nem mellesleg igen izgalmas politikai innováció. Kár, hogy el kellett hagyni.

Professzor – Most hagyjuk félre azt, hogy Bajnai ezt a ki tudja, honnan származó bizarr javaslatát rendkívül szerencsétlen módon vetette fel. A lényeg az, hogy szerintem ez az elképzelés több szempontból is rémisztő. Ellenben teljesen kézenfekvő az MSZP ellenjavaslata egy valóságos élő előválasztásról.

Doktor – Ez egy eszement improvizáció volt.

Kapitány – Igen, zavaros és elkésett.

Professzor – Már megbocsássatok, de ha új közeszményünk földi mintaországában, az USA-ban ez évtizedek óta a bevetett gyakorlat, akkor vajon ki mondhatja azt, hogy ez a megoldás rossz, vagy megvalósíthatatlan?

Kapitány – Közállapotaink még messze vannak az amerikaiaktól. Ami ott bevett gyakorlat, az itt távoli jövő.

Professzor – Ebben igazad van, tisztelt kapitányom. Itt a csibészség, ravaszkodás, simliség olyan fejlett, hogy sokat kell visszafejlődnünk ahhoz, hogy elérjük a nyugati polgárság szintjét.

Mester – Nem hiszem, hogy hazánkban komoly akadálya lenne a közvetlen demokrácia hatékonyabb formáinak, legalábbis a nép, a démosz részéről nincsen. Igen, az érdemi előválasztásoknak is lenne jelentőségük, de talán annak lenne a legnagyobb jelentősége, ha a nép nem csak előválasztásokon, hanem egy közvetlen szavazáson dönthetne a miniszterelnök személyéről.

Professzor – Igen, tudom, ez egy régi meggyőzésed, Mester, hogy a miniszterelnököt közvetlenül kell megválasztani.

Kapitány – Hasonló kísérlet Izraelben elbukott.

Professzor – Megtéveszt az elnevezés, kapitány. Ami nálunk miniszterelnök, az Amerikában elnök. És ott a végrehajtó hatalom fejének a közvetlen választása szent tradíció. De reális-e ez Magyarországon a belátható jövőben?

Mester – Mi tagadás, erre ez idő szerint nem látszik esély. Ezért ezt nem is vetném fel most mint alternatíva a jelenlegi áldatlan helyzetre. Ugyanakkor egyetértek azzal, hogy fontos lenne demokratikus módon kiválasztani a miniszterelnök-jelölteket is.

Professzor – Jelölteket? Ezt hogy érted? Miért legyen több jelöltje a baloldalnak?

Kapitány – Hát nem ez lett a vége a Nagy Alkudozásnak, drága barátnőm? Mesterházy és Bajnai úgy oldották meg a Lehetetlen Visszalépés Dilemmáját, hogy mindketten listavezetői státuszukat domborítják ki, és majd a végeredmény utáni játszmák eldöntik el, ki lehet miniszterelnök.

Doktor – Érdemes szem előtt tartani, kedves tanult barátaim, hogy a miniszterelnök-jelöltség nem egy hivatalos státusz, ez egy egyszerű média-fogalom.

Mester – Én nem arra gondoltam, hogy az egyik oldalnak legyen több jelöltje, a többes szám arra vonatkozott, hogy jó lenne igazi demokratikus előválasztás mindkét táborban, vagy ha még több tábor van, akkor mindegyikben.

Professzor – Jogos kívánság. Így igaz, az egész hazai közbeszéd azzal foglalkozik, milyen problémák vannak a demokratikus jelöltválasztással a baloldalon, de azzal, hogy az ellentáborban nyoma nincs demokratikus előválasztásnak, senkinek nem jut eszébe foglalkozni.

Kapitány – Mi helytelen van abban, hogy a jobboldal népe népiesen, ha tetszik, demokratikusan egyetért a népi bölcsességgel: „Győztes csapaton ne változtass!”

Doktor – De főleg a győztes kapitányon ne!... Igaz, kedvenc kapitányom?

Mester – Értelmes ember értelmes elvekben és értelmes megoldásokban gondolkozik, és nem reked meg egy egyedi probléma megoldásánál. Ezért fontos lenne jó és tartós mechanizmusokon gondolkozni, amelyek ma is, holnap is, a baloldalnak is, a jobboldalnak is megfelelnének.

Doktor – De akkor megint ott tartunk, hogy ez intézményi reform, amire nincs idő.

Professzor – És esély sincs ilyenre. Ugyanakkor a tét túl nagy. Ha a baloldal darabjai közös vezér nélkül indulnak harcba, az eredmény nem csupán vereség, hanem csúfos vereség lehet.

Mester – Ezzel egyetértek, most már csak azt kellene eldönteni, a baloldal számára hosszabb távon mi lenne előnyösebb: a győzelem vagy a vereség?

Kapitány – Roppant kíváncsi vagyok, erről te mit gondolsz?

Mester – Ezzel most nem szívesen foglalkoznék. Ennél fontosabb az, hogy az egész társadalom számára mi lenne jobb. Én nem hiszem, hogy jó recept lenne a „Minél rosszabb, annál jobb!”. Az igazi gondot a baloldalon abban látom, hogy nincsenek hiteles és tehetséges jelöltek. Szerintem lenne jó megoldás a jelöltválasztásra, csak túlontúl kicsi az esély arra, hogy ez a megoldás ilyen hiteles és tehetséges, de eddig visszahúzódó jelöltet találjon.

Professzor – Milyen megoldásra gondolsz, Mester! Kérlek, oszd meg velünk!

Doktor – Nem tudom elképzelni, hogy most a félhomályból előlép egy megmentő, de kár kihirdetni a csoda lehetetlenségét. Nos, halljuk elképzelésedet, Mester!

Mester – Mivel van gond a mostani helyzetben? Az eddigi elképzelések nem tudtak jó megoldást kínálni arra, hogy ki és miképpen nyilvánítson véleményt. Ki essen bele a közvélemény-kutatók által összeszámlálandók körébe, ki vehessen részt az élő előválasztásokon. Nos, van egy olyan egyértelműen megrajzolt kör, amely ugyan nem olyan széles mint a szerencsétlen elképzelések által potenciálisan érintetteké, de nagyságrenddel szélesebb a most mindenben döntő szűk stábok, és amelynek szélessége már alkalmas arra, hogy megfeleljen a demokrácia szellemének. És még valami, ami nem mellékes: ez az a kör, amelyben mindenki benne van, aki potenciálisan dönt majd a miniszterelnök megválasztásáról, és akin múlik a kormányzás sikere. Ez pedig a baloldali pártok egyéni jelöltjei és az egyes pártlistákon szereplők. Ez a két-három száz – feltehetőleg okosan és felelősen gondolkozó – ember egy alkalmas választó konklávé lenne, amely időben áll fel.

A napi programról

Professzor – Úgy gondolom, minden ember számára fontos, hogy jól szervezze meg a napját. Szerinted, Mester, milyen a jó napi program?

Kapitány – Erre én is kíváncsi lennék! Magam is mindig a rendre törekszem, bár kerülök minden ostoba merevséget. De sokszor érzem, hogy a rend és az igyekezet kevés ahhoz, hogy az ember este lefekvéskor elégedett legyen.

Doktor – Kétlem, hogy lennének ebben mindenkire és mindenkorra érvényes receptek… Ugyanúgy, mint ahogy másban sincsenek.

Mester – Ebben, mint ahogy másban nincsenek megosztható receptjeim, tapasztalataim annál inkább. Ezeket magam is állandóan figyelem, értékelem. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy holnap jobban kellene csinálni a dolgokat. És ez a fontos, nem az, hogy valamilyen előírást kövessek.

Professzor – Tehát a tapasztalatok figyelése és értékelése is egy napi feladat?

Mester – Igen, ez elménk egy folyamatos feladata. De nyugodtan rábízhatjuk a visszajelzést. Egyáltalán nem szükséges napi jelentéseket elvárni. Az a fontos, hogy elménk mindig éber és fürge legyen. Ne legyen rest jelezni, ha van mit. Ajánlott napi feladatokból pedig hatalmas választékunk van.

Professzor – Melyek azok, amelyeket nem szabad mulasztani?

Mester – Nem tudom, vannak-e ilyenek, most nem beszélve az egyszerű biológiai szükségletekről.

Doktor – Ebbe mi tartozik? Tán a szerelem is?

Mester – Hát a szerelmet nem nevezném egyszerű biológiai szükségletnek. Ebbe a körbe azokat a triviális szükségleteket kellene sorolni, amelyek nem függeszthetők fel vagy nem késleltethetők, mint például a lélegzés vagy éppenséggel az alvás.

Kapitány – Van még egypár napi biológiai szükséglet, de bizonyára fölösleges ezekről beszélni napi programunk kapcsán.

Mester – Bizonyára fölösleges, de tudjuk mennyire fontos vigyázni ezekre is. Helyes légzésünk és a jó alvás a különösen fontos napi feladataink közé tartozik.

Professzor – Amíg gyerekek vagyunk, ezzel nincs gondunk, de a modern kor felnőtt embere különböző okokból elszokik az ösztönös jó légzésről.

Doktor – És még inkább a jó alvásról…

Kapitány – A helyes légzésre akár óránként kellene figyelmeztetni magunkat, és különféle légző gyakorlatokat csinálni.

Mester – Így igaz, erre naponta többször is érdemes figyelni. De visszatérve az előző megjegyzésemre, megismétlem, hogy alig ha lenne olyan feladat, amely ne tudna elmaradni egyik-másik nap, beleértve a táplálkozást is. Nem tudom, kitalálnátok-e azt az egyet, aminek a mulasztását nem tudnám elfogadni?

Doktor – Talán a fogmosás?

Kapitány – A munka! Nem lehet nap értelmes munkálkodás nélkül!

Professzor – Én a tanulás kihagyását nem tudnám elfogadni. Erre mi lehet a mentség?

Mester – Soha senkit nem biztatnék arra, hogy ezek közül bármelyiket kihagyja a napi programból. De nézzük reálisan a dolgokat! Egyiknek a kihagyása miatt sem dőlne össze a világ. Szerintem egy dolgot nem szabad elmulasztani: legalább egyszer meditálni.

Doktor – Miért, akkor összedőlne a világ?

Mester – Ettől ne tarts! Szememben a lényeg az, hogy építsünk fel egy magunkban egy értékrendet, amelynek lennie kell egy legfőbb értéke. A meditáció arra szolgál, hogy ezt a legfontosabb értéket megérintsd, megízleld. Az ebéded arra szolgál, hogy más értékeket vegyél magadhoz: táplálékot, energiát, vitaminokat, örömet. Hát hasonlítsd össze ezeket az értékeket értékrended legfőbb értékével, és döntsd el, ha minden feladat nem fér bele a mai programodba, egy étkezést vagy a napi meditációt hagynád ki!

Professzor – Sejtem, hogy milyen fontos szerepe lehet a meditációnak életünkben. Egypárszor eddig is szóba hoztad ezt, de még nem beszéltél nekünk mélyebben. Jó lenne, ha rászánnánk erre egy külön beszélgetést.

Kapitány – Remélem, minél előbb kerül erre sor.

Doktor – Számítunk erre, Mester, de most folytassuk a napi programot. Éppen hogy eljutottunk az első – igaz, kihagyhatatlan – eleméhez.

Mester – Kedves barátaim, későre jár, azt hiszem, holnap kellene folytatni…


Életútmutató

* * *

A hit és az ő fontossága

Professzor – Nem kételkedem abban, hogy jó és fontos hinni bizonyos dolgokban. Ugyanakkor sokszor elgondolkozom, helyes-e azt tartani, hogy a hit a legfontosabb?

Kapitány – Hát mi lehet fontosabb a hitnél. Igaz, hit nélkül is bármihez hozzákezdhetsz, de hiszed-e, hogy sikerre jut bármilyen vállalkozásában az, aki nem hisz.

Doktor – Érdekes kérdés, és érdekes lenne legelőször úgy megvizsgálni, hogy nem határozzuk meg a hit mibenlétét. Mert ugyebár, nem mindegy, hogy a vállalkozásom sikerébe vetett hit vagy valamilyen istenhit fontosságáról beszélünk.

Mester – Kapitány uram, jól sejtem, hogy te a hitet tartod a legfontosabbnak az ember életében?

Kapitány – Igen, Mester, szerintem a hit a legfontosabb!

Mester – És te, kedves Professzor asszony, mit tartasz a legfontosabbnak?

Professzor – Szerintem a tudás a legfontosabb.

Mester – És a fiatal Doktor kisasszony véleménye?

Doktor – Szerintem az akarat a legfontosabb.

Mester – Biztos vagyok, hogy ha lenne körünkben még néhány jó barát, megannyi további fogalom merülne fel. De nem vitás, hogy most a legfontosabbak hangzottak el.

Kapitány – Én is így gondolom, de mondd meg, Mester, szerinted melyik a legfontosabb?

Mester – Képzeljétek el azt, hogy egy ember leesik a hídról a folyóba. Nagy, mély és széles folyó. És senki nincs a közelben. Hát mi segítene leginkább a vízbe esett embernek: az erős hit, az erős akarat vagy a jó úszástudás? Mivel vérteztetnétek fel, mielőtt a hídra lépne, tudván a rá váró megpróbáltatásra?

Létezik-e még a demokrácia Magyarországon?

Doktor – Egyre többen kérdezik: vajon létezik-e még a demokrácia Magyarországon?

Kapitány – Igen, így találod? Ez arra az oktalan közlésre emlékeztet, amivel Arkagyij Apollonovics alkalmatlankodott Wolland mester előadásán, ahol is hamar kiderült: a közönség semmiféle leleplezést nem követelt, de jót mulatott az alkalmatlankodó – tegyük hozzá: jogos – megszégyenítésén.

Professzor – A példa nem rossz, de a logikája annál inkább. Mert fogadjuk el, hogy valóban nem sokan, hanem csak kevesen kérdezik: van-e még demokrácia Magyarországon, nekünk akkor is komolyan kell vennünk a kérdést.

Mester – Semmi kétségem, hogy mi négyen komolyan vesszük a kérdést, de kötelességünk figyelmeztetni, hogy ezzel minden írástudó tartozik a köznek. Elsőrendű polgári felelősség tisztázni a helyzetet: fenyeget-e minket, a népet, a nép hatalmát, vagyis a demokráciát veszély, avagy sem, és akkor nyugodtan foglalkozhatnánk egyéb bokros feladatainkkal.

Kapitány – De drága Mester, nem kellene arra gyanakodni, hogy ez az egész riadó csupán csel egy szabadságharcba induló erő ellen?

Professzor – Ugyan, drága kapitány, nem kellene inkább arra gyanakodni, hogy ez az egész szabadságharc csupán csel a hatalom elbitorlására a nép elől?

Mester – Borzasztó dolog a folytonos nyugtalan gyanakvás, különösen, ha ekkora tétje van a kétségnek. Ezért mondtam, és csak ismételni tudom: elsőrendű, parancsoló felelősség nyomaszt minket. Ezek sorskérdések, és nem nyugodhatunk bele felszínes, bizonytalankodó vagy ködösítő válaszokba. Bölcs és bátor válaszok kellene.

Múlt, jelen, jövő

Doktor – Múlt nincs. Jövő sincs. Csak jelen van. A jelen az egyetlen, ami létezik.

Kapitány – Múlt nincs, de múlt volt! Jövő sincs, de jövő lesz!

Doktor – Igen, múlt volt, de most nincs. És jövő is lesz, de most nincs. Most jelen van. És csak az számít, ami van.

Professzor – A múlt volt, a múlt elmúlt, de következményei jelen vannak, velünk élnek. A jövő is csak majd lesz, de előzményei jelen vannak, itt és most vannak.

Mester – A jelen viszont több, mint a múlt következményei és a jövő előzményei. Érzek, tehát voltam, gondolkodom, tehát vagyok, cselekszem, tehát leszek.

Doktor – Mondod: voltam. Mondod: leszek. De ezt csak a jelenben mondhatod.

Mester – Igazad van, ezt csak a jelenben mondhatom. Igen, a jelen az élet és az igazság. És ennél is több: a jelen a szabadság, a változás és változtatás szabadsága, a rombolás és a teremtés szabadsága. 

A beszélgetés a Facebookon

Valami bűzlik Abbotábádban

Professzor – Kedves barátaim, néha elgondolkozom azon: vajon a terrorizmus valóságos veszedelem-e, mint amilyenekből bőven akad világunkban, avagy csupáncsak egy förtelmes manipuláció?

Doktor – Melegen tanácsolom, tanult barátnőm, hogy ezt ne kérdezd meg áldozatok hozzátartozóitól!

Professzor – Az én szememben az együttérzés nemes tulajdonság, de az nem mentesíthet senkit a gondolkodás alól. És én most nem abból kiindulni, hogy triviális háztartási balesetekben többen hallnak meg, mint terrorcselekmények következtében. Engem a mélyebb társadalmi és politikai összefüggések érdekelnek, de mondhatjuk egészen egyszerűen: az igazság érdekel.

Kapitány – Mit gondoltok, mi lehet az igazság bin Laden haláláról?

Professzor – Itt egy dolog látszik biztosnak: soha a történelemben nem szólt ilyen sok és ennyire vad összeesküvés-elmélet egy egyetlen emberről. Egész élete egy rejtély, a halála pedig most ezt megkoronázta.

Kapitány – De valóban halott lenne szerintetek?

Professzor – Én arra hajlok, hogy valóban az. Csak azt nem tudjuk, mióta. Nem fogadom készpénznek azokat az állításokat, hogy már évek óta halott, de ez egyáltalán nem tűnik valószínűtlennek, ellenkezőleg, nagyon sok körülmény ezt valószínűsíti. És ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy nem ismerünk bizonyítékokat a hivatalos verzióról…

Doktor – Én is látok sok bizonytalanságot az amerikai akcióval kapcsolatban, de mindent egybe vetve, szerintem eközben végezték ki…

Kapitány – És te, Mester, te mit gondolsz bin Laden haláláról?

Mester – Még nem ismerhetjük az igazságot, tehát kénytelenek vagyunk feltételezéseket mérlegelni. Szerintem szinte minden változat lehetséges, beleértve azt is, hogy bin Laden még él – akár szabadon, akár amerikai fogságban.

Kapitány – Ez meglepő gondolat, és érdemes végig gondolni, de előtte elmondanám, hogy magam mire hajlok. Egyetértek veletek, hogy minden változat lehetséges. Voltaképpen nehezen tudnám eldönteni, szememben melyik verzió a legvalószínűbb. Végül is – nem azért, mert ez a leghihetőbb, hanem, mert eddig ez kimaradt – azt mondom: bin Laden talán nem is létezett.

Professzor – Szegény barátunk, meglehetősen hálátlan verzió maradt számodra a tálban. Mert azért ismerjük el, hogy egy valóságos személy, egy jól ismert arc és hang hosszú éveken keresztül képviselt egy történetet. Erre hogyan lehet azt mondani, hogy ez a személy nem létezett? Vagy létezett, csak nem Bin Laden volt a neve? De hát ismerjük a Bin Laden családot. Százával vannak a rokonak, iskolai és egyetemi osztálytársak, hivatalos személyek, üzlettársak, illegális és elfogott harcostársak, akik ismerték…

Kapitány – Igen, igen, hálátlan verzió, ha minden áron akarnám védeni. De én nem a puszta verziót akarom védeni, hanem arra rámutatni, hogy a média és a manipuláció sokkal többre képes, mint amennyit egy egyszerű halandó ember et tud képzelni. Másrészt, az én felvetésemnek több változata is lehetséges, a szerint mennyire azonosítjuk, avagy éppen szétválasztjuk a valóságos és a legendabeli Bin Ladent.

Mester – Rendben van, ne vessük el egyből semmilyen lehetőséget. De a valóság és a legenda manipulálása egy bonyolultabb kérdés. Ezért fontos lenne, hogy mielőtt gondolkodni kezdenénk a gyanús elemek magyarázatán és a lehetséges összeesküvés-elméleteken, minél tisztábban lássuk, mi történhetett május 1-én abban a bizonyos abbotábádi házban.

Kapitány – A történetről ma már igen sokat szivárogtattak ki névtelenséget kérő illetékesek. Valahonnan négy amerikai helikopter lopakodva elindul, megtámad egy erődítményszerű házat Pakisztán közepén. Az egyik helikopter a háznak ütődik, lezuhan. Kisebb tűzharc tőr ki. Utána a kommandó még 40 percig átkutatja az összes helyiséget. Az egészet a Washingtonban az elnök és még 12 munkatársa egyenes adásban követi. Néhány óra múlva az indiai óceánon lévő amerikai hadihajó fedélzetéről a tengerbe dobnak egy lepedőben kötőzött holttestet. Utána Barack Obama a tv-ben bejelenti, hogy lelőtték Oszama bin Ladent. A pakisztáni rendőrség bizonyára perceken belül körülvette a házat, de bizonyára óvatosan kivárta az amerikai kommandó távozását, azután behatolt, és őrizetbe vette az ott talált túlélőket: a háziúr három feleségét és gyermekeit. Állítólag az egyik fiú eltűnt. A ház bizonyára utolsó szálig kinyírt személyzetéről és őrségéről nem sokat tudunk.

Mester – Egy biztos, ez a történet nem lehet kitalálva, Abbotábád lakossága tanú erre. Ami kérdés lehet: ki volt a ház ura, és mi történt vele?

Doktor – Miért, lehet kétség, hogy bin Laden volt a ház ura? Vagy talán a három feleség egységesen falazni fog a CIA-nak egy színlelt gyilkosság legendájának fenntartásához?

Professzor – Arról, hogy a három feleség mit tud, és mit oszt majd meg a pakisztániakkal, később pedig az amerikaiakkal, nem tudunk semmit. De a három feleség lehetett három özvegy is.

Kapitány – Vagy három fanatikus terrorista…

Professzor – Tehát ha el is fogadjuk hitelesnek az akció puszta tényét, semmi biztosat nem tudhatunk a legfontosabb kérdésről: ott volt-e bin Laden, és ha igen, mi lett a sorsa? Az óceán fenekén végezte-e, avagy új személyazonossággal zavartalanul és kényelmesen kipihenheti szolgálatát?...

Az idő előtti választásokról

Kapitány – 2009 tavaszán jó lenne az ország számára az előrehozott választás, vagy inkább kártékony?

Professzor – Hát erről most igen hevesen vitatkoznak, főképpen a pártok. Mindegyik végig gondolja, hogy mit jelentene neki az egyik és a másik megoldás, aztán nincs más feladata, hogy érveket okádjon, miért jó az országnak az, amit titkon a maga számára kedvezőbbnek ítélt.

Mester – Ebben igazad van, de ez minden vitánál elmondható. Hagyjuk a pártokat, és fontoljuk meg most saját fejünkkel a dilemmát.

Professzor – Minden vitánál elmondható, ezért már lassan szóra sem érdemes. És éppen ez az, amibe nem szabad belenyugodni, amit nem szabad megszokni és elfogadni.

Doktor – Tudom, kedves barátnőm, hogy nem pártolod a pártokat, de maradjunk meg a konkrét kérdésnél. Szerintem most, a válság kellős közepén rendkívül veszélyes lenne belevágni egy választási kampányba. Ez hónapokra megbénítaná a kormányzást, cselekedni pedig késedelem nélkül kellene.

Kapitány – Szerintem viszont felelőtlenség, már-már azt mondanám örültség meghagyni az országot ebben a politikai válságban. A mostani állapotok egyszerűen lehetetlenné teszik az igazi válság kezelését. A választások miatti látszólagos bénultság ezerszer jobb a politikai válság miatti bénultságnál, akárki is legyen hibáztatható ez utóbbiért.

Professzor – Örültség, már-már azt mondanám felelőtlenség szítani a mondva csinált politikai válságot, szemforgató módon beszélni erkölcsi válságról. Micsoda történelmi szerencséje lett Németországnak, hogy egy nagykoalícióval tudta fogadni a nagyválságot.

Doktor – Mégis bizarr megoldás egy demokráciában a nagy koalíció…

Kapitány – Megértünk, kedves ifjú hölgyem, éljenek a kis pártok! De azért ne éljenek egy nagy kegyelméből. Legyen annyi társadalmi szolgálatuk, hogy merhessenek is megméretetni magukat a választásokon.

Mester – Lám, képtelenség megkerülni a pártokat, újra ők vannak a vita középpontjában. A kérdés pedig változatlanul az: méretessék meg magukat, de mikor. Most vagy 2010-ben?

Kapitány – Megkockáztatnám: ha Amerika nem volt rest a válság kitörésének legdrámaiabb időszakában elnökválasztásokat lebonyolítani, akkor talán mi is meg tudunk birkózni ezzel.

Mester – Szerintem a kérdés más megközelítést igényel. A választás kérdése nem elsősorban a válságkezelése kérdése, hanem a demokrácia kérdése. Aki azt mondja: nézzük meg, mi lenne jó a válságkezelés szempontjából, azt is mondhatja, hogy ebből a szempontból a demokratikus kormányzásnál jobb lenne egy – jó, rendben, mondjuk időleges – diktatúra, jó rendben, mondjuk bankári diktatúra.

Professzor – Természetesen, ők hozták össze, ők tudnák a legjobban visszacsinálni.

Mester – Kapitány, te emlegettél Amerikát. A hivatkozás azért hibás, mert ott a válság igényei és a választás időpontja között semmi összekapcsolás nem volt. Ellenkezőre példa, igen, figyelemre méltó példa Amerika: a politikai stabilitásra. Teljes biztonsággal meg lehet jósolni, mikor lesz az elnökválasztás akár 2072-ben.

Doktor – Magyar álom.

Mester – Emberi álom. Mi tagadás, az én ízlésemnek az felelne, ha a politikai élet stabil és kiszámítható lenne.

Professzor – Egyetértek. Mellesleg ebben a megközelítésben, ha egy nappal is korábbra hoznánk az új választásokat, akkor díjaznánk az előző választásokon alulmaradtak felelőtlen háborúskodását.

Mester – Az előre hozott választás intézménye nem az ördögtől való. Igen is lehet indokoltsága a jelenlegi – igen tökéletlen – politikai berendezkedésünk mellett. De ezt fölöttébb extrém esetben tartanám indokoltnak.

Kapitány – Örömmel hallom, és még nagyobb örömmel elfogadom. Hiszen a mai Magyarország esete enyhén szólva extrém.

Doktor – Sajnos sok extremista serénykedik jobb sorsra érdemes hazánkban.

Mester – Nem szabad alábecsülni saját extremistáink lehetőségeit, de a fő veszélyek globálisak. Bizony, sürgető feladat jobbá tenni politikai berendezkedésünket.