Meleg kérdések

Professzor – Az egyik tábor lapja írja, hogy a másik táborban elégedetlenséget szított volna a nem-változtató műtétek elhalasztása a koronavírus miatt. Ez valóban izzó indulatokat szított az egyik táborban…

Doktor – Sajnos már rémisztőek az egyik tábor indulatai. Csak figyelem, mikor jön az első atrocitás…

Mester – A másikra való mutogatás nem hozza közelebb a megoldást.

Professzor – Én már kétlem, hogy lenne erre megoldás. Atén és Spárta testvérháborúja 2500 évig tartott, és csak azért lett vége, mert rájöttek, hogy 2000 éve már nem léteznek.

Kapitány – Elnézést, hogy egy mellékszálba kapaszkodom, de kérdem: aki nem volt jó férfinak, az jó lesz nőnek?

Doktor – De vicces! Az, hogy valaki jó vagy rossz férfinak érzi magát, az ő saját belső ügye. Lehet ilyen, lehet olyan is, ha úgy érzi, hogy a másik nemben teljesedne ki igazán a személyisége, hogy jön bárki is, aki ebben megakadályozza, vagy ezért megszégyenítse?

Kapitány – És mi lesz, ha holnap valaki azt kívánja, hogy operálják vissza majommá, mert már nem bírja az embereket.

Professzor – Jaj, ne adjál, mon brave capitain, ilyen ötleteket, mert nyomban jelentkeznek majd startupok, amelyek ezt megcsinálják, esetleg donor majmoktól átvett pofákkal…

Mester – És farkokkal, ne felejtsük ki ékességüket!

Doktor – Mi bújt belétek ma, kedves barátaim? Eddig azt tapasztaltam, hogy egészséges és progresszív az álláspontotok ebben a kérdésben.

Mester – Én nem keverném ebbe az egészséget és a progressziót. Ezek azért ennél fontosabb fogalmak. Inkább azt mondanám, hogy természetes és megértő módon állunk hozzá, mind a négyen. Közben mindenki hozzátesz valami egyedi elemet, amit toleránsan kellene kezelni, nemde?

* * *

Koronavírus – a félelem

Kapitány – Hogyan látjátok a helyzetet, kedves barátaim: elhozza a koronavírus a világvégét?

Doktor – A világért nem aggódnék. Egy vírussal több, vagy kevesebb… De az emberért lenne okunk aggódni.

Professzor – Egyetértek veled, kedves fiatal barátnőm. Sajnos különösen az idős emberekért kellene aggódni.

Mester – Szerintem is jó okunk van az aggódalomra, de ami a legfontosabb: ne az aggódalmainkkal, hanem teendőinkkel foglalkozzunk!

Kapitány – Ahogy ismerlek, drága Mester, te most is készen állsz programokkal, tervekkel… Csakhogy rajtunk kívül, ki figyel erre, ki hallgat rád? Gondolod, hogy most más lesz?

Mester – Ez egy másik történet, és most nem alkalmas az idő ezzel foglalkozni. Szerintem napokon belül beindulhat a bajok lavinája. Vélhetően a turizmus lesz az első nagy áldozat, ez pedig egy nagy iparág. Az egész gazdaság megérzi majd ezt a csődöt. De a társadalmi élet egésze rokon a turizmussal, és egyből lebénulhat. Lefújnak minden rendezvényt, vásárt, fesztivált, előadást, sportrendezvényt. Féló, hogy ezt kihasználva a hatalom betiltja hamarosan minden gyűlekezést. Persze, nem politikai okokból, tisztán egészségügyi megfontolásokból. És ki tudja, mikor vonják majd vissza ezt a tilalmat. Különösen, ha beválik… És mind ez csak a kezdet… Nagy kérdés, mikor és mekkora zuhanásba kezdenek a tőzsdék…

Kapitány – Jaj, ne is folytasd, Mesterem! Ez már az apokalipszis!

Mester – Nem, kedves barátom, ez még nem az apokalipszis, de eljuthatunk oda is… A veszély reális, éspedig azért, mert az általános zűrzavarban egyesek fejükbe vehetik, hogy most vagy soha dilemma elé vannak állítva nagy dédelgetett terveikkel kapcsolatban. Ez pedig háborút jelent.

Doktor – És ezek a háborúk elpusztítják azt az átkozott koronavírust? Jaj, bocsánat, azt hiszem, ez nem volt különösebben szellemes.

Professzor – Ne szabadkozz, drága doktornő, ilyen szörnyű helyzetben az embert elragadják az indulatok. Teljes joggal. De sajnos, tény és való, hogy sem a háborúk, sem az erdőtüzek nem fogják elvégezni helyettünk a világ megtisztítását.

Kapitány – Esetleg egy megváltó? Jaj, most én is azt hiszem, hogy ez nem volt szellemes… Tényleg úgy látom, senki nem akar nevetni… Féltek? De most őszintén valljátok be nekem. Sírba viszem a titkot…. Remélem, nem hamarosan… Na, végre, nevettek… Jó látni… Tehát, őszintén, féltek?

Doktor – Nyugtalan vagyok. Még nem mondanám, hogy félek… De sejtem, hogy félni fogok, ha már a városban lenne a fenyegetés.

Professzor – Én félek, hogy félni fogok, és ez bánt, vagy, ha tetszik, megaláz. Ezért harag is van bennem.

Mester – Én is félek, közben a népi bölcsességre gondolok, miszerint jobb félni, mint megijedni. Bár bevallom, jobb, de nem jó. Szeretnék nem félni. Ezért én is hasonló haragot érzek, mint tanult barátunk. Van annyi értelem és erő az emberbe, hogy ne kelljen félelemben élni… És te, bátor kapitányunk, félsz-e?

Kapitány – Ja, hogy én? Hogy félek-e? Hát egy kicsit, babonából… No lám, megint sikerült megneveltetni az illusztris társaságot!

* * *

Az eutanáziáról

Professzor – Olvasom, hogy és egy fontos rabbi milyen nagy egyetértésben és milyen nagy vehemenciával ostorozták az eutanázia terjedő gyakorlatát. Mit gondoltok ti a kegyes halálról? Jó dolog ez, vagy rossz?

Kapitány – Semmilyen halál nem lehet jobb az életnél, gondolhatja minden normális ember, aki nem ismeri azt a lelki állapotot, amikor inkább a halált választanánk. Az élet pedig teremt ilyen állapotokat. Az öngyilkosság ősi jelenség, de még az állatoknál is találunk ilyen drámai jeleneteket, amikor bálnák vagy szent delfinek a partra vetődnek, egyértelműen öngyilkos szándékkal.

Doktor – Szerintem a kegyes halál a humánum egy nagy győzelme. Nem is véletlen, hogy éppen a legliberálisabb társadalmakban kezd polgárjogot nyerni.

Professzor – Szerintem is van valami pozitív abban, hogy kemény falakat, dogmákat, tabukat megdöntve, elismert legális joggá vált az eutanázia. Közben úgy tartom, hogy ez hihetetlenül bonyolult kérdés. Mégis megdöbbent a történelmi egyházak vehemens tiltakozása. Egyre gondoljunk: hát nem kegyes halálban halt meg Jézus? Olyan kegyes halálban, amellyel Poncius Pilátus kivételezett vele szemben? Ítéljük el a prokurátor tettét, elvárva, hogy a keresztre feszített jámbor ember végig szenvedje haláltusáját?

Mester – Sajnos bizonyára még hosszú ideig indokolt lehet a kegyes halál, mint orvosi megoldás. De szerintem a legfontosabb az, hogy ne nyugodjunk bele abba, hogy erre a megoldásra szükség lehet. Meg kellene duplázni vagy triplázni arra fordított munkánkat, erőforrásainkat, hogy egészségesen és fájdalom nélkül élhessünk, ameddig tart életünk. Bűn urizásra és fegyverkezésre elkölteni egy forintot is.

Kapitány – Kinek a bűn, kinek a bűnhődés…

Professzor – Ne mondd ezt, drága, bátor kapitányunk, mert ez olyan defetista. Pedig fel kell rázni az embereket. A világ lehet jobb. Az élet lehet boldogabb.

* * *

Az emberek

Kapitány – Szörnyű érzés elfogadni ezt, de sajnos igaza van az ókori bölcsnek: „Az emberek többsége rossz.”

Professzor – Nem sokat mond nekem az, hogy „többség” meg az, hogy „rossz”. Szerintem hibátlan, pláne tökéletes ember nincs. A legendabeli igaz emberek sem léteznek. De a nagy bajokat egy kisebbség okozza.

Mester – Mit gondoltak: mi rontja inkább életünket? A kisebbség által okozott nagy bajok, vagy a mindenki által okozott kis bajok?

Doktor – Mindenki képes megbirkózni a kis bajokkal környezetében, ez az ő esélye és felelőssége. És ha kellő toleranciával rendelkezik, nem fog szenvedni attól, hogy a világ tele van mássággal, nem ritkán rosszal. A nagy gond a nagy bajokat okozó kisebbség. Ez a kisebbség pedig valójában néhány fő gonosz vagy szimpla pszichopata fizetett serege. Hát ezekkel megalkuvás nélkül kellene harcolni.

Kapitány – Nem értek egyet, nagyon nem értek egyet veled, szép fiatal lány! Az emberek többsége rossz. Eléggé rossz ahhoz, hogy a társadalom valójában egy szörnyeteg legyen. Nem hét, hanem tizenhét főbűn garázdálkodik a világon. Futkosunk, mint a kísérleti patkányok a labirintusban, élhető pályákat keresünk, de lépten-nyomon akadályokba vagy éppenséggel csapdákba szaladunk bele.

Professzor – Többnyire nem olyan akadályokba és csapdákba, amelyeket a fő gonoszok, hanem mi egymásnak állítunk fel.

Kapitány – És mintha nem is lenne kiút ebből, mert megváltoztatni ezt a szörnyeteg-társadalmat olyan hatalom kell, amely most a legrosszabbak kisebbségének kezében van, a kissé rossz többség képtelen kivívni egy fordulatot.

Mester – Nincs jogunk feladni a reményt, még kevésbé a törekvést. A rossz szenvedést okoz. A még több rossz még több szenvedést. Az ember pedig gondolkodó lény. És még cselekedni is tud. Hiszem, hogy lesz egy új többség, amely megtalálja a módját. hogyan kell kilépni a kis és nagy rossz ördögi köréből.

Kapitány – Ez most a messiás-várás újabb epizódja?

Mester – Nem, ez nem messiás-várás. Ez most többség-várás

  

* * *

Győr, a leghűségesebb város

Professzor – Hát, ha nem is a haza, de a kormánypárt joggal átruházhatja a leghűségesebb város címét Sopronról Győrre.

Kapitány – Szentigaz… Bár kétlem, hogy boldog ettől akár a kormánypárt, akár Győr. Én pedig kifejezetten szégyellem magamat.

Doktor – Mi okod lenne neked, kedves és bátor kapitányunk a szégyenkezésre. Mindenki viselje a maga felelősségét. A botrányhősre szavazó győriek nagyfiúk és nagylányok. Éljenek most egész életükben ezzel…

Mester – A felelősség nem a drága kapitányunké, nem a tiéd, nem a tisztelt professzorasszonyé, nem az enyém. Felelősséget nem viselünk mások cselekedetéért, de az ország népe egy nagy család. És igenis érint minket, ha családtagok gyalázatos dolgot csinálnak. A mostani eset is ez: párthűség mindenekfelett? Első a párt? És csak második a párt fennen hangoztatott keresztényerkölcs, családszentség?

Professzor – Mi kellett volna ezeknek a hűséges lelkeknek, hogy ne szavazzanak erre az alakra? Anyagyilkos legyen? Akár már talán? Egy kis szexorgia a jachton? Korrupciós vádak? „ugyan már! És azok?”

Kapitány – Félreértés ne essék. Szerintem szexelni alapvető emberi jog. És az, ha ez jachton történik, nem súlyosbító körülmény. Akkor egy kicsit az, ha ezt a jachtot a közpénzjellegét elvesztett közzsózsóból szerezték meg. De keresztény jászolba terelgetni a népeket, mozgósítani a papokat, hogy a Pártért agitáljanak a szószékről, és közben urizni, orgiázni, drogozni – ez gyalázat, ez elfogadhatatlan.

Mester – Teljes mértékben egyetértek veled, bátor kapitányunk. Most csak egyet mondok: akik a bukott hősükre szavaztak, rossz szívességet tettek még a szeretett pártjuknak is. Ennek lassú felismerése aligha hoz katarzist számukra. De az egész eset jó lecke a társdalaom számára: mennyi feladatunk van még azért, hogy a nép gondolkodó, szuverén emberekből álljon.

* * *

A megbűnösítés

Kapitány – Annyi fenyegetődzés után z amerikaiak végre megindították azt a bizonyos impícsmentet Trump ellen… Mi lesz ebből?

Professzor – Pontosítsunk: nem az amerikaiak, hanem a képviselőház demokrata vezetői kezdeményezték ezt, európai szemmel nézve, igen érthetetlen, és nem éppen demokratikus szabályok szerint. Kezdve azzal, hogy az eljárás megindításáról nem a képviselőház döntött, hanem – úgy tűnik – egy személyben Nancy Pelosi, a ház szóvivője.

Mester – Akit sokfelé, bizonyára megszokásból, a képviselőház elnökeként emlegetnek. Amúgy ez mellékes. A hölgy bizonyára nem vétett a jogszabályok ellen, hiszen már ötven éve benne van a politika sűrűjében, és – ne legyen kétségünk – profi, nagyon profi csapat támogatja.

Doktor – Az előzetes szavazás hiányát sem lehet kifogásolni, egyelőre az eljárás előkészítése lett megindítva, miközben gyűlnek a képviselői támogatások.

Mester – Így van. Ezért maradjunk két lényeges kérdésnél: jogos-e maga a vád, és milyen politikai következményei lesznek a kezdeményezésnek?

Doktor – Szerintem napnál világosabb, hogy súlyos vétek, bizonyára bűncselekmény külföldi államtól segítséget kérni az elnök újraválasztása érdekében.

Professzor – A demokraták táborából, és a meanstremből mindenki és minden ezt sulykoló elképesztő erővel, ellentmondást nem tűrő arroganciával, ám közben nem hajlandók azzal foglalkozni, hogy szégyenteljes gyakorlat, ha egy alelnök fia, és ki tudja még hány politikus rokona, barátja elfoglal mindenféle igazgatótanácsi állásokat az új szövetségeseknél, és tetejében mindenféle gyanús üzletekbe keverednek.

Mester – Ez a gyakorlat valóban elkeserítő, hiszen azt mutatja, hogy „ők sem jobbak”, mondhatni – senkinél. De én konkrétabb – és fontosabb – érvet látok az általam egyáltalán nem kedvelt Trump mellett: az érintett személy, a volt alelnök most az elnökségre pályázik. Gondoljunk bele, mi történne, ha fia ügyeit most elsikáljuk, ám közben az apja – csodák csodája, az Egyesült Államok új elnöke lesz. Nem jelent-e majd nemzetbiztonsági kockázatot a fel nem tárt igazság, amely az ukránok, vagy akár az oroszok, vagy bárki kezébe kerül. Hát nem abszolút nemzeti és nemzetbiztonsági érdek, hogy az elnökjelöltekről és családtagjaikról minden tudható és tiszta legyen?

Kapitány – Teljesen igazad van, Mester! Közben halkan megkérdeezem: nem kellene attól tartani, hogy ilyen „baráti kérésre” és a levegőben lógó egymilliárd dolláros amerikai segély mellett, az ügyészség olyan „igazságot” szállít, amilyen köll?

Professzor – Ugyan már, bátor kapitányunk! Hol láttál te ilyet a világon?

Mester – Még csak annyi a témával kapcsolatban: furcsállom, hogy eddig senki nem kísérelte meg ennek a nehezen kondható és misztikusan ható impícsment szónak a magyarosítására. Pedig annyira adja magát: megbűnösítés. Hát nem jó, ha világosan és érthetően beszélünk?

* * *

Üzlet és szerelem 1.

Professzor – Hervasztónak tartom, hogy napok óta a közélet egyik legforróbb témája egy cég plakátjai.

Kapitány – Én meg helyesnek tartom, hogy most legalább botrány keletkezett. Egész helyzetünk egy botrány – enyhén szólva – mi mégis félrenézünk, hallgatunk, gyáván lapulunk.

Doktor – Szerintem ez a műbotrány erősen és alantosan manipulált, szélsőségesen homofób. Az a felemelő, hogy sokaknak volt bátorságuk kiállni a plakátok üzenete mellett. Mert ez az üzenet a lényeg.

Mester – Itt két probléma keveredik: maga az üzenet, és az, hogy kinek van joga ilyen üzeneteket terjeszteni. Az üzenet fölöttébb bonyolult, kényes, és külön vizsgálandó. A másik kérdés jóval egyszerűbb: bár szabad világban élünk, ahol minden szabad, én azt vallom, hogy egy üzleti vállalkozásnak nincs joga erkölcsi, kulturális és általában társadalmi témákban igét hirdetni, befolyásolni, formálni a közgondolkodást. Botrány, ha szabad ezt tenni, pedig szabad, és teszi. Hogy van mersze – talán éppen ugyanennek a most elhíresült cégnek – egy másik lötty reklámjában, fülbemászó zene, aranyos ugribugri fiatalok segítségével hirdetnie, elültetni milliók agyában: „Légy az, aki vagy!” Én meg azt mondom: „Az ég szerelmére, nézz magadba, és ne maradj az, ami vagy! Válj azzá, amivé lehetsz!” Csakhogy nekem egy petákom nincs, hogy ezt hirdessem minden tv-csatornán éjjel-nappal, beplakátolni városainkat.

Professzor – Egyetértek. Egy cég ne prédikáljon, de én még a reklámokat is betiltanám. És itt arra gondolok, aminek célja saját érdekből befolyásolni az emberek tudatát. Az az éveken keresztül folyó reklám: „Járj az igazival!”, és az igazi, persze, az általuk árult lötty. Meg is lett az eredménye: manapság minden második fiatal az utcán egy üveget lóbál kezében, vagy az ott meredezik hátizsákja oldalzsebében.

Doktor – Jól néznénk ki, ha betiltanák a cégeknek a reklámot. Hiszen mondva van: „Jó bornak is kell cégér.”

Mester – Kell, hogy ne kellene. De a cégér annyit mond: Itt bor kapható, Nem prédikálja, hogy „Minden nap egy pohárkával a hosszú életért!” A cég ne a véleményemet kupálja, hanem tájékoztasson a termékéről. Ne sulykolja, hogy az az igazi, hanem mondja meg, mit tartalmaz!

Kapitány – A legtöbb cégre ez kötelező előírás. De, úgy látszik, vannak egyenlőbbek.

Professzor – Ha megnyitja nagy pénzeszsákját, sok mindent elérhet.

Kapitány – Veszedelmesek ezek a nagy pénzeszsákok, amelyek diktálni akarnak a világnak. Cola, Soros, nagy egyházak, egyre megy: irdatlan pénzeszsákok, és ez adja erkölcsi erejüket.

Doktor – A jó és a rossz örök harcban áll. Öngyilkosság lenne kiátkozni a jó ügy pártolói közül a sikeres üzletembereket és a sikeres cégeket.

Mester – A gazdagság és a hatalom tudatmódosító. Hosszú évezredek tapasztalata mutatja, hogy a még nagyobb gazdagság és a még nagyobb hatalom túl könnyen, és szinte törvényszerűen öncélúvá válik, minden más célt felülír. Ezért ezek elkötelezettsége a jó ügy mellett kétes, legfeljebb időnként taktikai okokból áll fenn. A jó ügy pedig jót tesz, ha nem ezekre épít, hiszen távlatban éppen ezek: a hatalom és a gazdaságkoncentráció a fő ellenség.

* * *