2014 évi választások – esélyek és meglepetések

Professzor – Ha a demokrácia népuralom lenne, most, a választás közeledtével ünnepi hangulatot kellene éreznünk. Hát mindent, csak ünnepi hangulatot nem érzek.

Doktor – Ne legyünk idealisták! Minden választás egy kemény politikai harc, és nem lakodalom.

Kapitány – Megértelek, kedves professzorasszonyom, nem lehet kellemes látvány látni ma Magyarországon a baloldal keserves agóniáját. Én sem tartom szerencsésnek, hogy a politikai tér egypólusúvá vált. Ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok, verseny kell, valóságos verseny. Mára viszont nálunk a polgári centrumnak nincs komoly kihívója.

Mester – Én nem látom ilyen egyszerűnek a helyzetet. Valójában csupa izgalom ez a furcsa választás, bár ez cseppet sem változtat azon, ami miatt professzorasszony jogosan kesereg: a nép kikerült a politikából.

Doktor – Ne haragudj, Mester, de ez így egyszerre túl sok, hogy megemésszem. Legelőször, miféle izgalmakat látsz ebben a szörnyű kampányban?

Mester – Magyarországon a rendszerváltás óta minden választás egy sajátos, kicsi és lényegében izgalommentes meglepetést hozott, kivéve a legutolsót 2010-ben, amikor az történt, amire mindenki számított, vagy egy kicsit még jobban. Kezdésnek 1990-ben némi meglepetést okozott az MDF első helye.

Kapitány – Ennél nagyobb meglepetés volt 1994-ben az MSZP gyors visszatérése, és főleg összefogása az SZDSZ-szel.

Mester – Igen, de ez még így sem volt nagyobb meglepetés, mint egy szokványos kormányváltás egy unalmas jogállamban.

Doktor – Imádom a jogállam unalmát.

Professzor – De folytatva a sort, valóban meglepetés volt a következő választás is, amely 1998-ban királycsináló helyzetbe hozta Torgyánt.

Mester – Ami ugyan meglepetés volt sokak, talán leginkább Horn és Kuncze számára, de ez még mindig egy szokványos meglepetés és még szokványosabb kormányváltás maradt.

Doktor – És ugyanez játszódott le 2002-ben a másik irányba: a politikusi ős antitalentum Meggyessy elhappolta a hatalmat a ravasz, de elbizakodott Orbánéktól.

Professzor – Végül 2006-ban jött a nagy meglepetés, az, ami a rendszerváltás óta nem volt: a regnáló kormány megtartotta a hatalmat.

Doktor – Így igaz, nem is volt ez kis meglepetés, de nagy sem. Egy normális demokráciában is az a trend, hogy egy párt kibír két ciklust.

Mester – Ami viszont a 2006-as választásoknál figyelemre méltó: a rendszerváltás óta a nép akkor először tanúsított bizonyos érett, bölcs magatartást. Az nyert ugyanis, aki kevesebbet ígért.

Professzor – Emlékszünk, már akik emlékszünk a Fidesz bepánikolására a szavazás előtti napokban, amikor is előállt egy hosszú listával, mi mindent tesz majd, ha kormányra kerül. Volt ebben 14. nyugdíj meg egy sor felelőtlen ígéret.

Mester – 2010-ben viszont aligha volt valaki számára meglepetés a Fidesz győzelme.

Doktor – Legfeljebb annak mértéke.

Professzor – Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy azt a szavazásra jogosult polgártársaink szerény egy harmadának segítségével érte el.

Mester – De most itt állunk a 2014 évi szavazás előtt, a politika kellően felforgatott világával, merőben új választási rendszerrel, még nagyobb kihívások előtt. A kép elkeserítően zavaros és súlyos meglepetésekkel terhes.

Kapitány – De végül is, miért gond, ha számíthatunk meglepetésekre. És egyáltalán, lehet-e jövő meglepetések nélkül?

Mester – Más az, amikor a heti lottószámokról beszélünk. Tudjuk, azokat előre – sajnos – nem látjuk, ezért eszünkbe sem jutna taglalni a meglepetés szerepét. Utólag meglepetésnek minősíteni az eredményeket pedig nevetséges tudatlanság lenne. Közhatalmunk sorsa viszont súlyos, most különösen súlyos kérdés.

Kapitány – Én úgy látom, a magyar közvélemény hajlik a hatalom demonizálására, és saját helyzetének dramatizálására. Mindig azt vizionálja, hogy aki kormányra került, évtizedekre bebetonozza magát.

Professzor – Nem is alaptalanul, mert szándék lenne. Szerencsére ez ritkán elég… De nézzük meg azt, amire a Mester most tereli a szót! Milyen meglepetésekre kellene felkészülnünk?

Mester – Szerintem, ti nálam is jobban látjátok a helyzetet. Mondd, kedves kapitányom, te milyen eredményekre számítasz!

Kapitány – Szerintem egyértelmű, hogy a Fidesz nagy többséget szerez. Az egyéni körzetek 80 %-ával és a listás helyek 45%-ával könnyen elérheti az új kétharmados többséget. A Jobbik valószínűleg a listás szavazásban lekörözi a baloldalt, de sehol nem nyer egyéniben, így végül két hasonlóan kis frakciója lesz a bal és a jobboldalnak az új parlamentben.

Mester – Tanult doktornő barátunk, te hogy látod az eredményeket?

Doktor – Én attól félek, hogy a többi párt tétlensége miatt a Jobbik tarolni fog, de nem annyira, hogy többségbe kerüljön. Remélem, hogy az új alternatívát kínáló pártok, de főleg az LMP meglepően jó eredményt hoznak, így a helyre tett Fidesz és MSZP valamelyike kénytelen lesz egy sokkal normálisabb koalícióban kormányozni a következő ciklusban.

Mester – És te, drága professzorasszony, mit jósolsz?

Professzor – Nem szívesen jósolok, de remélem, hogy a demokratikus pártok okoznak majd egy komoly meglepetést, akár kétharmados többséget szerezve. Mert, lássuk be, az új törvények mellett egy új kormánynak kétharmad nélkül kötve lenne a keze.

Mester – Lám, micsoda eltérő prognózisok! Biztos vagyok, hogy ti most nem pártszimpátiáitokat ismertetitek, hanem alapos esélylatolgatás van  szavaitok mögött. És pontosan ez az, amit én is érzek.

Kapitány – Szerinted, Mester, milyenek a Fidesz esélyei?

Mester – A Fidesz rátett arra, hogy egyféle népnyelven közvetlenül a néptől szerez legitimációt.

Professzor – Némi Robin Hood-i dialektusban.

Mester – Maradjunk mi csak Rózsa Sándornál vagy Ludas Matyinál, mert végül is nemzeti ez a konzultáció. És hogy milyen erőteljes!

Doktor – A gond az, hogy nagyon sokan számára Fidesz nem Ludas Matyi, hanem maga Döbrögi.

Professzor – Vagy éppenséggel Ludas Mutyi…

Mester – A helyzet valóban skizofrén. Mindenki szereti a kisebb rezsiszámlát, no meg egy sor más dolgot, amit a Fidesz csinált, de minden józan ember tucatjával hozhatna fel a Fidesz visszatetsző, vagy éppenséggel visszataszító dolgaiból. Ilyen körülmények között mit sugallna a végső mérlegelés? És melyik választó réteg menne nagyobb számban szavazni, melyik kisebb számban? Mindez teljességgel kiszámíthatatlan. Szerintem ezért a Fidesz esetében a 30 és 90 százalék között minden eredmény lehetséges.

Doktor – És mit vársz a Jobbiktól, Mester?

Mester – A Jobbik egy rémisztő mederbe terelte a társadalom iszonyatos frusztrációját. Sajnos, nem csak a társadalomkritikájának, hanem programjának jelentős része is látszólag adekvát erre az iszonyatos frusztrációra, és ezt egyre szélesebb tömegek ismerik fel. Így a Jobbik jelentős részeket szakíthat el nem csak a Fidesz, de minden más párt szavazó bázisától is, és igen sok passzív szavazót is aktiválhat. A baloldal össztűz alatt tartja, a Fidesz taktikázással magához próbálja terelni bázisát, de mindkettő hatékonysága kopik. Ezzel végső soron a Jobbik is bekerül azok körébe, akik nagy meglepetést tudnának okozni. Esetükben szerintem 15 és 55 százalék között minden eredmény lehetséges.

Professzor – Drága Mesterem, már alig merem megkérdezni: milyen esélyt látsz a baloldal számára?

Mester – Esélyt még látok, csak baloldalt nem, már ha megengeditek nekem ezt a szomorú humort… A politikai paletta nem kínál baloldali alternatívát, a társadalom igénye erre viszont akkora, hogy az Összefogás akár meg is nyerheti a választásokat, különösen, ha a Fidesz és kormányzata még egy kicsit ráerősít a hihetetlenül lehengerlő kampányára. De mi tagadás, még inkább benne van a pakliban a csúf, nagyon csúf vereség lehetősége. Szerintem itt az olló a legnagyobb: bármi lehet az eredmény 15 és 75 százalék között.

Kapitány – Észbontó! És hogyan látod a kisebb pártok esélyeit?

Mester – Reálisan csak az LMP-nek van esélye, ha elég sok Fidesz-es és MSP-s szavazó hozzájuk menekül. De ezek lehetnek akár eléggé sokan is. Az LMP esetében tehát bármi elképzelhető 2 és 22 százalék között. Rajtuk kívül legfeljebb még 2-3 apró és zavaros szervezet juttathat be egy-egy képviselőt a parlamentbe, ha a Fidesz is így akarja. Nincs más, akinek ez érdekében – és módjában – állna elintézni.

Kapitány – Roppant érdekes spekulációk, drága Mesterem, de azok szélső értékeit sajnos soha semmi nem fogja tudni igazolni.

Professzor – Kivéve, ha egyike-másikja bejönne, harcokban edzett kapitányom! De természetesen ez a dolgok logikája, hogy nem a prognózisok szélső, hanem valamely középső értéke rendelkezik a legnagyobb valószínűséggel.

Mester – Én most valójában nem is prognózisokat akartam adni, hanem rámutatni, hogy iszonyatos gubancba került a társadalmunk, így a meglepetések sorával kell számolnunk. Persze, a számolás néhány napon belül véget ér, mindent megtudunk az áldott nép döntéséről. De akár így, akár úgy, a gubanc vélhetően megmarad, ezért érdemes felkészülni mélyebb, fájdalmasabb vizsgálatokra. És leginkább önvizsgálatokra.

Budapest, 2014. március 2.