Az emberek

Kapitány – Szörnyű érzés elfogadni ezt, de sajnos igaza van az ókori bölcsnek: „Az emberek többsége rossz.”

Professzor – Nem sokat mond nekem az, hogy „többség” meg az, hogy „rossz”. Szerintem hibátlan, pláne tökéletes ember nincs. A legendabeli igaz emberek sem léteznek. De a nagy bajokat egy kisebbség okozza.

Mester – Mit gondoltak: mi rontja inkább életünket? A kisebbség által okozott nagy bajok, vagy a mindenki által okozott kis bajok?

Doktor – Mindenki képes megbirkózni a kis bajokkal környezetében, ez az ő esélye és felelőssége. És ha kellő toleranciával rendelkezik, nem fog szenvedni attól, hogy a világ tele van mássággal, nem ritkán rosszal. A nagy gond a nagy bajokat okozó kisebbség. Ez a kisebbség pedig valójában néhány fő gonosz vagy szimpla pszichopata fizetett serege. Hát ezekkel megalkuvás nélkül kellene harcolni.

Kapitány – Nem értek egyet, nagyon nem értek egyet veled, szép fiatal lány! Az emberek többsége rossz. Eléggé rossz ahhoz, hogy a társadalom valójában egy szörnyeteg legyen. Nem hét, hanem tizenhét főbűn garázdálkodik a világon. Futkosunk, mint a kísérleti patkányok a labirintusban, élhető pályákat keresünk, de lépten-nyomon akadályokba vagy éppenséggel csapdákba szaladunk bele.

Professzor – Többnyire nem olyan akadályokba és csapdákba, amelyeket a fő gonoszok, hanem mi egymásnak állítunk fel.

Kapitány – És mintha nem is lenne kiút ebből, mert megváltoztatni ezt a szörnyeteg-társadalmat olyan hatalom kell, amely most a legrosszabbak kisebbségének kezében van, a kissé rossz többség képtelen kivívni egy fordulatot.

Mester – Nincs jogunk feladni a reményt, még kevésbé a törekvést. A rossz szenvedést okoz. A még több rossz még több szenvedést. Az ember pedig gondolkodó lény. És még cselekedni is tud. Hiszem, hogy lesz egy új többség, amely megtalálja a módját. hogyan kell kilépni a kis és nagy rossz ördögi köréből.

Kapitány – Ez most a messiás-várás újabb epizódja?

Mester – Nem, ez nem messiás-várás. Ez most többség-várás

  

* * *

Győr, a leghűségesebb város

Professzor – Hát, ha nem is a haza, de a kormánypárt joggal átruházhatja a leghűségesebb város címét Sopronról Győrre.

Kapitány – Szentigaz… Bár kétlem, hogy boldog ettől akár a kormánypárt, akár Győr. Én pedig kifejezetten szégyellem magamat.

Doktor – Mi okod lenne neked, kedves és bátor kapitányunk a szégyenkezésre. Mindenki viselje a maga felelősségét. A botrányhősre szavazó győriek nagyfiúk és nagylányok. Éljenek most egész életükben ezzel…

Mester – A felelősség nem a drága kapitányunké, nem a tiéd, nem a tisztelt professzorasszonyé, nem az enyém. Felelősséget nem viselünk mások cselekedetéért, de az ország népe egy nagy család. És igenis érint minket, ha családtagok gyalázatos dolgot csinálnak. A mostani eset is ez: párthűség mindenekfelett? Első a párt? És csak második a párt fennen hangoztatott keresztényerkölcs, családszentség?

Professzor – Mi kellett volna ezeknek a hűséges lelkeknek, hogy ne szavazzanak erre az alakra? Anyagyilkos legyen? Akár már talán? Egy kis szexorgia a jachton? Korrupciós vádak? „ugyan már! És azok?”

Kapitány – Félreértés ne essék. Szerintem szexelni alapvető emberi jog. És az, ha ez jachton történik, nem súlyosbító körülmény. Akkor egy kicsit az, ha ezt a jachtot a közpénzjellegét elvesztett közzsózsóból szerezték meg. De keresztény jászolba terelgetni a népeket, mozgósítani a papokat, hogy a Pártért agitáljanak a szószékről, és közben urizni, orgiázni, drogozni – ez gyalázat, ez elfogadhatatlan.

Mester – Teljes mértékben egyetértek veled, bátor kapitányunk. Most csak egyet mondok: akik a bukott hősükre szavaztak, rossz szívességet tettek még a szeretett pártjuknak is. Ennek lassú felismerése aligha hoz katarzist számukra. De az egész eset jó lecke a társdalaom számára: mennyi feladatunk van még azért, hogy a nép gondolkodó, szuverén emberekből álljon.

* * *

A megbűnösítés

Kapitány – Annyi fenyegetődzés után z amerikaiak végre megindították azt a bizonyos impícsmentet Trump ellen… Mi lesz ebből?

Professzor – Pontosítsunk: nem az amerikaiak, hanem a képviselőház demokrata vezetői kezdeményezték ezt, európai szemmel nézve, igen érthetetlen, és nem éppen demokratikus szabályok szerint. Kezdve azzal, hogy az eljárás megindításáról nem a képviselőház döntött, hanem – úgy tűnik – egy személyben Nancy Pelosi, a ház szóvivője.

Mester – Akit sokfelé, bizonyára megszokásból, a képviselőház elnökeként emlegetnek. Amúgy ez mellékes. A hölgy bizonyára nem vétett a jogszabályok ellen, hiszen már ötven éve benne van a politika sűrűjében, és – ne legyen kétségünk – profi, nagyon profi csapat támogatja.

Doktor – Az előzetes szavazás hiányát sem lehet kifogásolni, egyelőre az eljárás előkészítése lett megindítva, miközben gyűlnek a képviselői támogatások.

Mester – Így van. Ezért maradjunk két lényeges kérdésnél: jogos-e maga a vád, és milyen politikai következményei lesznek a kezdeményezésnek?

Doktor – Szerintem napnál világosabb, hogy súlyos vétek, bizonyára bűncselekmény külföldi államtól segítséget kérni az elnök újraválasztása érdekében.

Professzor – A demokraták táborából, és a meanstremből mindenki és minden ezt sulykoló elképesztő erővel, ellentmondást nem tűrő arroganciával, ám közben nem hajlandók azzal foglalkozni, hogy szégyenteljes gyakorlat, ha egy alelnök fia, és ki tudja még hány politikus rokona, barátja elfoglal mindenféle igazgatótanácsi állásokat az új szövetségeseknél, és tetejében mindenféle gyanús üzletekbe keverednek.

Mester – Ez a gyakorlat valóban elkeserítő, hiszen azt mutatja, hogy „ők sem jobbak”, mondhatni – senkinél. De én konkrétabb – és fontosabb – érvet látok az általam egyáltalán nem kedvelt Trump mellett: az érintett személy, a volt alelnök most az elnökségre pályázik. Gondoljunk bele, mi történne, ha fia ügyeit most elsikáljuk, ám közben az apja – csodák csodája, az Egyesült Államok új elnöke lesz. Nem jelent-e majd nemzetbiztonsági kockázatot a fel nem tárt igazság, amely az ukránok, vagy akár az oroszok, vagy bárki kezébe kerül. Hát nem abszolút nemzeti és nemzetbiztonsági érdek, hogy az elnökjelöltekről és családtagjaikról minden tudható és tiszta legyen?

Kapitány – Teljesen igazad van, Mester! Közben halkan megkérdeezem: nem kellene attól tartani, hogy ilyen „baráti kérésre” és a levegőben lógó egymilliárd dolláros amerikai segély mellett, az ügyészség olyan „igazságot” szállít, amilyen köll?

Professzor – Ugyan már, bátor kapitányunk! Hol láttál te ilyet a világon?

Mester – Még csak annyi a témával kapcsolatban: furcsállom, hogy eddig senki nem kísérelte meg ennek a nehezen kondható és misztikusan ható impícsment szónak a magyarosítására. Pedig annyira adja magát: megbűnösítés. Hát nem jó, ha világosan és érthetően beszélünk?

* * *

Üzlet és szerelem 1.

Professzor – Hervasztónak tartom, hogy napok óta a közélet egyik legforróbb témája egy cég plakátjai.

Kapitány – Én meg helyesnek tartom, hogy most legalább botrány keletkezett. Egész helyzetünk egy botrány – enyhén szólva – mi mégis félrenézünk, hallgatunk, gyáván lapulunk.

Doktor – Szerintem ez a műbotrány erősen és alantosan manipulált, szélsőségesen homofób. Az a felemelő, hogy sokaknak volt bátorságuk kiállni a plakátok üzenete mellett. Mert ez az üzenet a lényeg.

Mester – Itt két probléma keveredik: maga az üzenet, és az, hogy kinek van joga ilyen üzeneteket terjeszteni. Az üzenet fölöttébb bonyolult, kényes, és külön vizsgálandó. A másik kérdés jóval egyszerűbb: bár szabad világban élünk, ahol minden szabad, én azt vallom, hogy egy üzleti vállalkozásnak nincs joga erkölcsi, kulturális és általában társadalmi témákban igét hirdetni, befolyásolni, formálni a közgondolkodást. Botrány, ha szabad ezt tenni, pedig szabad, és teszi. Hogy van mersze – talán éppen ugyanennek a most elhíresült cégnek – egy másik lötty reklámjában, fülbemászó zene, aranyos ugribugri fiatalok segítségével hirdetnie, elültetni milliók agyában: „Légy az, aki vagy!” Én meg azt mondom: „Az ég szerelmére, nézz magadba, és ne maradj az, ami vagy! Válj azzá, amivé lehetsz!” Csakhogy nekem egy petákom nincs, hogy ezt hirdessem minden tv-csatornán éjjel-nappal, beplakátolni városainkat.

Professzor – Egyetértek. Egy cég ne prédikáljon, de én még a reklámokat is betiltanám. És itt arra gondolok, aminek célja saját érdekből befolyásolni az emberek tudatát. Az az éveken keresztül folyó reklám: „Járj az igazival!”, és az igazi, persze, az általuk árult lötty. Meg is lett az eredménye: manapság minden második fiatal az utcán egy üveget lóbál kezében, vagy az ott meredezik hátizsákja oldalzsebében.

Doktor – Jól néznénk ki, ha betiltanák a cégeknek a reklámot. Hiszen mondva van: „Jó bornak is kell cégér.”

Mester – Kell, hogy ne kellene. De a cégér annyit mond: Itt bor kapható, Nem prédikálja, hogy „Minden nap egy pohárkával a hosszú életért!” A cég ne a véleményemet kupálja, hanem tájékoztasson a termékéről. Ne sulykolja, hogy az az igazi, hanem mondja meg, mit tartalmaz!

Kapitány – A legtöbb cégre ez kötelező előírás. De, úgy látszik, vannak egyenlőbbek.

Professzor – Ha megnyitja nagy pénzeszsákját, sok mindent elérhet.

Kapitány – Veszedelmesek ezek a nagy pénzeszsákok, amelyek diktálni akarnak a világnak. Cola, Soros, nagy egyházak, egyre megy: irdatlan pénzeszsákok, és ez adja erkölcsi erejüket.

Doktor – A jó és a rossz örök harcban áll. Öngyilkosság lenne kiátkozni a jó ügy pártolói közül a sikeres üzletembereket és a sikeres cégeket.

Mester – A gazdagság és a hatalom tudatmódosító. Hosszú évezredek tapasztalata mutatja, hogy a még nagyobb gazdagság és a még nagyobb hatalom túl könnyen, és szinte törvényszerűen öncélúvá válik, minden más célt felülír. Ezért ezek elkötelezettsége a jó ügy mellett kétes, legfeljebb időnként taktikai okokból áll fenn. A jó ügy pedig jót tesz, ha nem ezekre épít, hiszen távlatban éppen ezek: a hatalom és a gazdaságkoncentráció a fő ellenség.

* * *

A Föld, a bamba hitelező

Professzor – Ma minden nagy média arról ír, hogy innentől kezdve, az év hátralévő részében hitelből élünk a Földön.

Kapitány – Ez a figyelmeztetés már jó pár éve jelenik meg ilyentájt, de sajnos egyre korábban.

Doktor – Ez egy nagyon fontos figyelmeztetés, jó, hogy felelősségünkre érzékeny emberek foglalkoznak ezzel, és napirenden tartják a témát.

Kapitány – Igen, fontos a téma, több, mint fontos. Ugyanakkor egyáltalán nem világos nekem, hogyan számítják ki. Talán ez egy fogyasztói kosár átlaga, aszerint mérve, hogy mennyi idő kell – kinek? a Földnek? – hogy újratermelje azt, amit elfogyasztottunk addig? Ha így lenne a kóolaj, értsd a benzin vonatkozásában már január elsején kezdjük a túlfogyasztást, búzából viszont általában kihúzzuk december 31-ig.

Mester – Erre az illetékes szakemberektől biztosan kapsz egy nagyon precíz választ. Ők profi és becsületes statisztikusok, itt nincs mellébeszélés, nincs lazaság. Én valami mást nem értek. Rendben, ez a telhetetlen, torkos és mohó emberiség július valahányadikára elfogyasztja, ami igazság szerint megszolgál, és innentől kezdve, az évvégéig „hitelből” élünk a Földön, ki boldogul, ki boldogtalanul. De aztán jön az új év, január elseje, és elölről kezdjük az egészet, tudtommal a felgyülemlett tartozás bárminemű törlesztése nélkül. Úgy folytatódik az élet, mintha a tavalyi veszteségét a Föld leírná, elfelejtené, teljes bizalommal újra – voltaképpen változatlan készséggel – kiszolgál. Hát ennyire jóságos, hogy azt ne mondjam, hogy bamba hitelező lenne a Föld?

Professzor – Csatlakozom az értetlenkedőkhöz. Mindkettőtök kérdése jogos, és a válaszokra én is roppant kíváncsi lennék. De nekem van egy harmadik kérdésem, amely egyben egy nagy háborgás is: miért kell szimplán rémisztgetni a „nagyközönséget”, és nem arról beszélni, hogy mi a teendőnk ezzel az irdatlan túlfogyasztással szemben? Az emberiség egyharmada kifejezetten szegény, a másik harmada fölöttébb szerény módon él. Mit kérjünk tőlük? Mérsékeljék fogyasztásukat?

Mester – Valóban, ez a kérdés zárja a kört. Sürgősen fel kell tennünk, és sürgősen meg kell válaszolnunk. Mert hiú ábránd azt hinni, hogy a Föld olyan bamba hitelező, amilyennek festi ez a média bűvészkedés. Január 1-én semmi sincs elfelejtve.

Professzor – A számla be lesz nyújtva, de ezt a számlát úgy hívják, hogy katasztrófa.

Kapitány – De konkrét fogyasztást fékező programok nélkül mindaz, amit elmondotok, bár helytálló és jogos, „szimpla rémisztgetés” marad.

Mester – Igazad lenne, de közben én a Nagy Mozgalom programjára gondolok, az pedig reális válasz. Nem rémisztgetés, hanem cselekvési program.

Kapitány – Erről szívesen hallanék több részletet.

Doktor – Néhány anyagjukat ismerem, kitűnő ötletek vannak azokban, bár én szkeptikus maradok, mennyire reálisak ezek.

Mester – Amikor cselekedni élet-halál kérdése, a terv realitása bátorságunkon is múlik.

Professzor – És intelligenciánkon is.

* * *

Fékezett habzású harag

Kapitány – Nem értem a népeket…

Doktor – Ne nyugtalankodj, drága kapitány! Azokat senki nem érti igazán…

Professzor – A tanulékony politikusok is csak annyira, hogy ideig-óráig manipulálni tudják.

Mester – Sajnos, ez az ideig-óráig sokszor 40 évig is eltart…

Professzor – Vagy tovább!

Kapitány – De éppen ez az. Gondolom, hogy mindenki tapasztalja, persze, főleg személyes tapasztalataiban, hogy a legtöbb emberben forr a harag.

Professzor – Ez szent igaz. Mi több, a szent szociológia is alátámasztja…

Mester – Felteszem, nem a szent közvéleménykutatókra gondolsz, tanult barátnőnk!

Professzor – A közvéleménykutatók egy harmadik generációs manipuláció, roppant hatékony. És kevésbé érzékeny témákban képes rengeteg nyersanyagot szállítani a szociológiának, de abban valóban nem tud segíteni, hogy a kapitány kérdésére választ adjunk.

Doktor – Én nem szólnám le ennyire a közvéleménykutatókat. Aki rendes és igényes, értékes információkat szállít. E helyett inkább a szociálpszichológiát hívnám segítségül. Érdemes belenézni ennek a bizonyos népnek a lelkébe, lelke mélyére. Gyanítom, gyávaságot találunk ott.

Professzor – A nép attól nép, hogy mindenki közössége, oda tartozik a gyáva is, a bátor is. Aztán nem becsüljük le a gyávák bátorságát sem. Igaz, az ő bátorságuk többnyire veszedelmes. A tömegek lincselése vagy a magányos lövöldözők a szörnyű példa erre. Szerintem az értelemdeficit, de legalább a műveltségdeficit a fő oka annak, hogy túl sokan áldozatai lesznek a hatalom manipulációjának, és még többen egyszerűen hitehagyottak, tanácstalanok, vagy zavaros elméletek, zagyvaságok mellé szegődnek.

Mester – Harag a népben mindig is volt, ahogy az állatvilágban is látjuk, talán leginkább a majmoknál. A civilizáció paradox módon ezt hihetetlen méretekben megerősítette, a növekvő igazságtalanságok eredményeképpen. De a harag nem jó dolog. Pusztító és önpusztító. Ez táplálja az örök osztályharcokat, a lázadásokat, a forradalmakat. A forradalmárok azt szeretik hirdetni, hogy a forradalmak viszik előre a történelmet, de a helyzet nem ennyire egyértelmű, egyszerű pedig semmiképpen. Az viszont biztos, hogy a haragra a népnek rendszerint jó oka van, és akkor ez jogos harag. Természetes felháborodás, energia, amely hol okosan, hol ostobán lesz elpazarolva. És főleg kiszámíthatatlan. Erre jün a modern tudomány és a modern technika, kémiástól, és engedelmesen tesz a hatalom kedvében. És íme, a csodálatos eredmény: a nép fékezett habzású haragja. Ez más, mint a történelmi birkatűrés, konformizmus, „kibekkelés”, opportunizmus. Ez egy új, nyugtalanító színt. Új, és még nem ismerjük titkát, még kevésbé ellenszerét, de fontos lenne felismerni, és segíteni abban, hogy a nép mégis egészségesen érezzen, értelmesen viselkedjen, hogy végre sorsa kovácsa legyen.

Professzor – Nagyon is jól értem, drága Mester, miért fogalmazol ilyen megfontoltan. Nem a vad haragot, a vad habzást hiányolod, hanem az értelmes cselekvést a haragra adó okok ellen.

Kapitány – Én annyit mondok, hogy az értelmes cselekvéshez programot ne a néptől várjunk. A nép azzal tenné meg a magáét, ha felháborodik, amikor fel kell háborodni.

* * *

Ember és robot

Doktor – Elgondolkoztam, Isten miért ne teremtett egyből robotokat, hanem bajlódott emberrel?

Professzor – Úgy is mondhatod: kontárkodott…

Mester – Szerintem a mesének is meg lehet adni a tiszteletet. De ezt most zárójelben mondtam, nem szeretném elterelni a témát más irányba. Mellesleg, feltűnt nektek, hogy Isten minden nap végén megállapította, hogy elégedett magával, vallja, hogy jót cselekedett. De az ember, a Természet koronájának megteremtése után nem jutott eszében megdicsérni magát. Tán bizonytalan volt a kérdésben? Elégedetlen a koncepcióval?

Professzor – A maga mására teremtette az embert, de kinek tetszenek a saját másai? Szinte nem ismerek embert, aki ránézve saját arcképére, ne azt mondaná: „Itt egyáltalán nem nézek ki jól…”

Kapitány – Mind ez roppant találó, de mégis elkanyarodtunk fiatal barátnőnk igen izgalmas kérdésétől. Én pedig nagyon is fontos kérdésnek tartom azt: mi az elvi különbség az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot? Mind a kettőt vakaju más teremtette, rendelkezésre álló alkatrészekből. És ha ez így is lenne, akkor a mindnyájunk által imádott doktornő kérdése voltaképpen okafigyottá válna, az Isten csakugyan robotokat teremtett.

Professzor – Hát elfelejtetted, bátor kapitányom, az isteni lelket? A pszichiáterek sokat tudnának mesélni róla…

Doktor – Ez valóban fontos kérdés: van-e különbség az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között? És valóban így van: ha volna különbség a kettő között, jogos a kérdésem, ha nem volna különbség, a kérdésem értelmét veszti.

Professzor – Ez bonyolult dilemma. Ezer hasonló kérdést lehetne megfogalmazni, amelyre bizonyos szempontból igennel, más, nem kevésbé jog szempontból pedig nemmel. Azonos-e a gyik és a dinoszaurusz? Vagy azonos-e 2500 évvel ezelőtti és a mai Akropolisz? Egyébként, én a magam részéről arra hajlok, hogy ontológiai, de talán puszta technikai szempontból nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között. Hogy lélek! Ha megmondod, mi az, az ember megcsinálja, és nyomban telepíti is a robotján.

Kapitány – Gondolom, ez Isten egyik legféltettebb titka, és a Coca Cola receptjénél is jobban őrzik.

Mester – Hát akkor a mi robotjaink pepsi-lelkűek lesznek. A fejlődés nem állhat le.

Doktor – Szomorúan veszem tudomásul, hogy ez a minden eldönthető kérdés egzakt tudományos eszközökkel eldönthetetlen. És mi lenne, ha – szégyenszemre - megpróbálnánk szavazással eldönteni. Válaszoljatok hát, kedves bölcs barátaim: van-e különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között? Professzor asszony már letette a voksát a nem mellett. Bevallom, én is erre hajlok. Bátor kapitányunk, te hogy vélekedsz?

Kapitány – Én most bátran passzolok, vagyis tartózkodom.

Doktor – Rendben. És te, Mester?

Mester – Én is arra hajlok, hogy a kettő között nincs lényegi különbség,

Doktor – Fura érzés… Azt semennyire nem bánom, hogy eredeti kérdésem értelmét veszítette, de az valahol bánt, hogy egy polcra kerülünk a robotokkal… Az sem vigasztal, hogy sejthetjük, ezek a csodaszerkezetek egyhamar erősebbek, okosabbak és még szebbek is lesznek nálunk.

Kapitány – Szebbek? Az nem! Az soha! Szebb, ami emberi. Ez el van döntve! Én mindig így fogom látni, bármit is tesznek velem ezek…

Mester – Ne nyugtalankodj, ne szomorkodj, szépséges barátnőnk! Figyeld meg, hogy a majdnem teljes egyetértés egy nagyon konkrét és speciális viszonylatban alakult ki, tudniillik abban, hogy nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között. De ember és robot között egy döntő lényegi különbség van. Ugyanis az Isten teremtette ember egy legenda, egy puszta legenda. Te, ti, én, a többi ember: ez más. Ez az önmagát teremtett ember. És az önmagát teremtő ember és az ember teremtette robot hatalmas, áthidalhatatlan különbség van. Van, és lesz.

  

* * *